Mégsem fulladtak a tengerbe az Alcatrazból megszökött rabok?

Ismerd meg Amerika leghírhedtebb börtönét, az Alcatrazt! – Fotók otthon
Vágólapra másolva!
Tegnap látott napvilágot az a levél, amelyet állítólag egy egykori fegyenc írt, aki két társával megszökött az Alcatrazból, majd nyom nélkül eltűntek. A börtöntisztek és a szövetségi ügynökök ragaszkodtak akkoriban ahhoz, hogy a megszökött foglyok – John és Clarence Anglin és Frank Morris - meghaltak.
Vágólapra másolva!

A CBS San Francisco megjelenttetett egy hozzájuk küldött levelet, melyet állítólag egy szökött rab, John Anglin írt.

Az FBI jelentése szerint a levelet 2013-ban küldték a San Franciscó-i rendőrségnek, ahol azt mondták, hogy az írást egy meg nem nevezett forrásból szerezték meg.

Forrás: AFP


2013-ban ujjlenyomatokat vettek a levélről, de azt mondták, hogy az eredmények nem voltak meggyőzőek- írta meg a FoxNews.com.

A három, bankrablásért elítélt rab szökése a híres börtönből

Az Alcatraz börtön egy kis szigetre épült a San Fransisco-öbölben. Az örvénylő, kiszámíthatatlan hideg víz miatt azt hitték, hogy lehetetlen a szökés. Mégis a börtön 29 éves fennállása alatt 14 szökéskísérlet is volt. A leghíresebb szökést három fogoly, John Anglin, testvére Clarence Anglin és Frank Morris hajtották végre, 1962. június 11-én. Hogy egérutat nyerjenek, babafejeket raktak az ágyukba, melyekre bordélyokból szereztek hajat tettek. Kihegyezett kanalak segítségével jutottak el a szellőzőrendszer járatán keresztül a tetőre. Lemásztak egy kéményen, majd átjutottak a kerítésen és egy esőkabátokból összerakott tutajjal indultak útnak a tengeren.
Az FBI arra a következtetésre jutott, hogy a foglyok nagy valószínűséggel megfulladtak az erős áramlatokkal és örvényekkel teli vízben. Ezt az elméletet az is alátámasztotta, hogy nem találtak arra semmiféle bizonyítékot, hogy a három fogoly akár az Egyesült Államokban, akár más országban élt volna a szökés után.
Azonban néhány holland szakértő az öböl tengerszint-emelkedését és több lehetséges menekülési útvonalat is vizsgált. Egy számítógépes program segítségével tesztelték, hogy melyik áramlat kaphatta el a szökött férfiak tutaját. A kutatók arra is kíváncsiak voltak, hogy az apály vagy a dagály meddig sodorhatta el őket. A szakértők arra jutottak végül, hogy ha 23:30 és éjfél között indultak el a foglyok, akkor akár a Golden Gate hídtól néhány száz méterre lévő Patkó- öbölnél érhettek partot. A vízben hátrahagyott tárgyak az Angyal-sziget felé sodródhattak. És ott valóban megtalálta a foglyok holmiját.

Marshal Michael Dyke, amerikai tábornagy, aki megörökölte a megoldatlan bűnügyet 2003-ból, azt mondta 2012-ben, hogy nem tudja, hogy a trióból bárki is életben volt-e még.

Ennek ellenére Anglinék anyja éveken keresztül virágokat kapott üdvözlőkártya nélkül, és a testvérek, az FBI jelenlétének tudtában, megjelentek az asszony 1973-as temetésén, női ruhában.

Forrás:

A szövetségi kormány bezárta az Alcatrazt mint börtönt 1963-ban, egy évvel a nagy szökés után. Ha a megszökött foglyok tényleg élnek, ma Morris 90 éves, John 86, testvére, Clarence pedig 87 éves.