Háborús bűnök és népirtás támogatásával vádolnak egy erdélyi magyar politikust

Vágólapra másolva!
Háborús bűnök és népirtás nyilvános támogatása, illetve demagóg eszmék nyilvános hirdetése vádjával indított eljárást az ügyészség Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzatának elnöke ellen.
Vágólapra másolva!

A székelyföldi önkormányzati vezetőt délelőtt hívták be a brassói ügyészségre, ahol ismertették a vádakat.

Tamás Sándor a maszol.ro nevű erdélyi portált arról tájékoztatta, hogy Mircea Diacon, a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal panaszolta őt be, amiért nyilvánosan bírálta a fogyasztóvédők eljárását, amikor tavaly nyáron

a hatóság egy interneten terjesztett, szándékos provokációnak bizonyult videofelvételre alapozva az eladók hiányos román nyelvtudása miatt bírságolt a Székelyföldön.

A megyei önkormányzati vezető akkor a következőket közölte:

Elmondása alapján tudatták vele, hogy a háromszéki fogyasztóvédelmi főnök által megnevezett vádpontokért - beigazolódásuk esetén -

három hónaptól három évig terjedő börtönbüntetést szabhat ki a bíráság.

Az erdélyi politikus szerint feljelentője félreértelmezte kijelentését, hiszen ő nem Ku Klux Klán tevékenységét népszerűsítette, hanem ellenkezőleg, azt mondta, hogy

a fogyasztóvédelem működik úgy, mint egykor a Ku Klux Klán és ez lényeges különbség.

Tamás Sándor úgy vélekedett: Mircea Diacon tevékenysége során bebizonyította, hogy alkalmatlan és méltatlan a Kovászna megyei fogyasztóvédelem vezetésére, egyáltalán bármilyen köztisztség viselésére.

- mondta a Kovászna megyei önkormányzat vezetője.