Újabb öt évre Milos Zeman lesz Csehország köztársasági elnöke, miután a második fordulóban legyőzte Jiri Drahost. A leadott voksok összeszámlálása alapján Zeman 51,5-48,5 -ra vezet. Drahos elismerte a vereséget és gratulált vetélytársának. Csehország tehát ismét államfőnek választotta a Brüsszel migrációs politikája ellen kőkeményen fellépő politikust.

A cseh televízió korábban két felmérésen alapuló becslésre hivatkozva még azt közölte, hogy a különbség akár fél-egyszázalékos lehet valamelyik jelölt számára. Végül Zeman több, mint 3 százalékpontos különbséggel nyert. A végeredmény szerint mintegy 160 ezer vokssal kapott többet a jelenlegi elnök: Zemanra több mint 2,8 millióan, Drahos-ra pedig több mint 2,6 millióan szavaztak. Ez szavazatarányban azt jelenti, hogy Milos Zemant a válaszok 51,5 százaléka, Jirí Drahos-t pedig 48,5 százalék támogatta. A szoros győzelem értékesebb, mint az egyértelmű győzelem. - jelentette ki az eredményhirdetés után Milos Zeman, aki köszönetet mondott a választóknak a támogatásukért. Leszögezte, hogy a következő megbízatási időszakában szeretne "alázatosabb, kevésbé magabiztos és arrogáns lenni, és nagyobb tiszteletet tanúsítani mások véleménye iránt." Kérdésre válaszolva elmondta, hogy tekintettel újraválasztására, több időt ad Andrej Babisnak a második kormányalakítási kísérletére, és csak azután nevezi ki újra kormányfőnek, miután a képviselőházban sikerül biztosítania új kormánya számára a többséget.

Milos Zeman cseh államfő integet támogatóinak, miután megnyerte a cseh elnökválasztást Prágában 2018. január 27-én. A választások második fordulójában leadott voksok összeszámlálása alapján Milos Zeman a szavazatok 51,5 százalékát kapta meg, ellenfele, Jirí Drahos, a Cseh Tudományos Akadémia volt elnöke 48,5 százalékot ért el.Forrás: MTI/AP/Petr David Josek

Jirí Drahos már elismerte vereségét és gratulált ellenfelének. 

Az első fordulóban is Zeman nyert

Az első fordulóban kilenc jelölt indult. Akkor senki nem szerezte meg a szavazatok több, mint 50 százalékát, így második fordulót kellett tartani, ahova a két legjobb eredményt elért jelölt jutott be: Milos Zeman jelenlegi államfő és Jirí Drahos a cseh tudományos akadémia volt elnöke. Milos Zeman mintegy 38,5 százalékot, Jirí Drahos pedig mintegy 26,5 százalékot kapott elős körben. A további hét jelölt támogatottsága jóval alacsonyabb volt.
A mai választás azért is volt különösen izgalmas, mert a voksolást megelőző felmérések szerint Milos Zeman és kihívója, Jiri Drahos fej-fej mellett állt, így szinte lehetetlen volt megjósolni, ki nyer majd. A versenyt az tette teljesen nyílttá, hogy a kiesett hét jelölt egységesen Drahos mellett sorakozott föl a meglehetősen piszkos kampányban,ahol azt terjesztették Zemanról, hogy daganatos beteg. A küzdelem kiélezettségét jól mutatta, hogy egymásnak teljesen ellentmondó felmérésekkel vágtak neki a jelöltek a mai napnak. A Kantar TNS közvélemény-kutató intézet felmérése szerint Milos Zeman jelenlegi elnököt a megkérdezettek 45,5 százaléka, Jirí Drahost, a tudományos akadémia volt elnökét 45 százalék tervezte választani. Ezzel szemben egy másik közvélemény-kutató intézet, a STEM/MARK felmérése szerint Jirí Drahost a megkérdezettek 47 százaléka, Milos Zemant pedig 43 százaléka tervezte választani.

Milos Zeman, Csehország régi-új államfője

Milos Zeman közgazdász, aki a kommunista korszakban írásaival és véleményével többször is kiváltotta a legfelsőbb pártvezetés tiltakozását, tapasztalt politikus a cseh közéletben. 1993-tól nyolc éven át a Cseh Szociáldemokrata ípárt vezetője volt, és kormányfő is 1998-tól 2002-ig. Zeman öt éve lett az ország harmadik köztársasági elnöke Václav Klaus hivatali idejének lejárta után, és ezzel ő az első, akit közvetlen voksolással választottak meg tisztségéreKarizmatikus politikusként gyakran tett meghökkentő kijelentéseket, rádióinterjúi során több alkalommal tett trágár kifejezéseket. Mindemellett bevándorló-ellenességéről is ismert. Legutóbb Milos Zeman a cseh Barrandov TV-nek adott interjúban élesen kritizálta Brüsszel migrációs politikáját, és a következőket mondta:

Ha az Európai Unió továbbra is gyáva marad ahhoz, hogy megerősítse a határvédelmet, tízmillió afrikai bevándorló fog hozzánk érkezni az elkövetkezendő években. Az EU egyfolytában beszél a határok megerősítéséről, de tenni nem tesz semmit.

Hozzátette, hogy "ezeknek a bevándorlóknak a kultúrája nem egyeztethető össze az európai kultúrával, és ezzel mindenki tisztában van – még ők is."

Milos Zeman újraválaszásáért küzdő cseh államfő egy prágai szavazóhelyiségben a cseh elnökválasztás második fordulójának első napján, 2018. január 26-án. Megnyerte a választást, ismételten a Cseh Köztársaság elnöke lett.Forrás: MTI/AP/Petr David Josek

Több elemző Zeman sikerének kulcsát őszinte, nyers stílusának és a migrációs válságra adott határozott válaszának tulajdonítja.

Zeman győzelmével stabilizálódhat a politikai helyzet Csehországban

A mai államfőválasztásnak nem kevesebb tétje volt, minthogy sikerül-e végre a stabil politikai helyzetet teremteni Csehországban. Ahogy arról korábban írtunk, a tavaly októberi választás óta nem sikerült megállapodnia a kilenc parlament pártnak abban, hogy ki legyen a miniszterelnök. Zeman Andrej Babisnak, a választásokon nyertes ANO-mozgalom elnökének adott megbízást, de a miniszterelnök nem tudott elég képviselőt maga mellé állítani a parlamentben, így lemondott.

Zeman ennek ellenére újra Babisnak adott megbízást. Az új kormány felállításáról szóló tárgyalásokat Andrej Babis nem hivatalosan már a múlt héten megkezdte. Az ANO képviselői eddig a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD), a Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM), valamint a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) vezetőivel folytattak egyeztetéseket. A Právo szerint körvonalazódni látszik egy ANO, CSSD, KSCM kormányzati együttműködés. Vojtech Filip, a KSCM elnöke úgy nyilatkozott, hogy amennyiben az ANO és a KSCM meg tud állapodni az új kormány programjáról, a kommunisták hajlandók aktívan támogatni Andrej Babis második kormányának megalakulását. A kommunisták azonban ellenzik többek között Csehország NATO-tagságát. Néhány szociáldemokrata vezető a napokban úgy nyilatkozott, hogy a párt módosította korábbi álláspontját, és hajlandó lenne kormánykoalícióra lépni az ANO mozgalommal. Ez lényegében azt jelenti, hogy a 78 képviselővel rendelkező ANO és a 15 mandátummal bíró CSSD a 15 mandátumos kommunisták külső támogatásával bizalmat kaphatna a 200 tagú cseh alsóházban. Zeman ismételt megválasztásával feltehetően stabilizálódni fognak a politikai viszonyok Csehországban.