Halálra éheztette nevelt lányát a kegyetlen anya

Vágólapra másolva!
A 16 éves Natalie Finnt nevelőanyja halálra éheztette, egy másik gyereknek pedig a WC-ből kellett innia, hogy ne száradjon ki. A szobáikat vizelet és széklet borította, és az ablakokat is beszögelte a nő. A kicsik rabként éltek a házban. A kegyetlen iowa-i nevelőanyát egy életre rács mögé zárták. 
Vágólapra másolva!

Mindösszesen 38 kilogramm volt az a 16 éves lány, akit neveleőanyja halálra éheztetett. A fiatal lány már lábra sem tudott állni az alultápláltságtól - írta meg a TheSun.

A nő ezért azt mondta neki, hogy mivel nem tud felkelni, nem kap enni sem.

A haldokló lány testét sebek borították, még a gerince is kilátszott. Natalie Finn halálát ugyan szívroham okozta, de a nyomozás során megállapították, hogy közvetetten

a kóros alultápláltság miatt halt meg.

A kegyetlen anya két másik örökbefogadott gyereket nevelt. Az egyik gyerek ezt írta:

A nő nem tudta magyarázni a bíróságon, hogy miért bánt rosszul a gyerekekkel.

Jadennek a vécéből kellett innia, hogy ne száradjon ki. A szobáik ugyanis tele voltak vizelettel és széklettel.

A bíró a tárgyaláson azt mondta, az emberek el sem tudják képzelni, hogy mit élhettek át a gyerekek. A kicsik végül egy másik családhoz kerültek.