Házra zuhant egy helikopter

Vágólapra másolva!
Hárman meghaltak, ketten megsérültek, miután egy házra zuhant egy helikopter Dél-Kaliforniában.
Vágólapra másolva!

A Robinson R44 típusú gép Newport Beach egyik lakónegyedében ért földet az utcán, hátsó rotorja becsapódott egy földszintes lakóház oldalába.

A gép olyan erővel vágódott az épületbe, hogy azt is nehéz volt megállapítani, milyen gépről van szó.

Darabjainak nagyobb része az utcán hevert, farrotorja a ház oldalába, tetőszerkezetébe csapódott. Egy nagyobb, 1,8 méteres darabja levált, és egy másik a ház elé sodródott.

Marian Michaels szemtanú, a szomszédos ház lakója elmondta, hirtelen megremegett a ház, földrengésre gondolt. Egy másik nyilatkozó, Roger Johnson hallotta a helikopter forgószárnyának suhogását, majd hatalmas robbanás történt. A levegőben fémdarabok repültek szerteszét.

A gépen négyen utaztak, közülük hárman meghaltak, és összesen további két ember megsérült

- közölték a helyi tűzoltóság és rendőrség tisztviselői.

A helikopter a szomszédos John Wayne légikikötőből szállt fel, 1,6 kilométert megtéve csapódott a földbe. A gépet üzemeltető cég helikopter- és repülőgép-pilóták oktatásával, légi felvételek készítésével, illetve sétarepülésekkel foglalkozik.