Az olaszok nemet mondtak az elektronikus karperec használatára

Vágólapra másolva!
Az olasz kormány és szakszervezetek tiltakozásához vezetett pénteken az Amazon e-kereskedelmi vállalat terve, miszerint az olaszországi elosztó központ dolgozóinak elektronikus karpereccel kell munkájukat végezni.
Vágólapra másolva!

Giuliano Poletti olasz munkaügyi miniszter azonnali találkozón egyeztetett a Roy Petrucci, az Amazon európai alelnöke vezette delegációval.

A római tárca közleménye szerint a felek tisztázták álláspontjaikat, és az Amazon elkötelezte magát az olaszországi dolgozói érdekképviseletekkel való egyeztetés folytatására, amelyet a római kormány is figyelemmel kísér.

Az olasz politika és a szakszervezetek nagy felháborodását váltotta ki

az Amazonnak az a szándéka, hogy az olaszországi központjában dolgozókat saját szabadalmú elektronikus karpereccel lássa el.

Olasz sajtóinformációk szerint a karperec irányítja a dolgozókat a termékraktárban, és esetleges

tévedés esetén a karperec "vibrálással" figyelmezteti a dolgozót.

A vállalat bejelentése szerint, a karperec használata már számos cégnél bevált gyakorlatnak számít. Az Amazon hangsúlyozta, hogy a technológiai eszköz az eddig használt vonalkódolvasó táblagépeket helyettesítené, mivel a karperec felszabadítja a dolgozók kezét és szemét is. Az eszköz kizárólag a hatékonyság növelését szolgálja - hangoztatta az Amazon hangsúlyozva, hogy a karperecet a törvények tiszteletben tartásával kívánják alkalmazni.

"Karperecet olasz dolgozók nem fognak viselni" - szögezte le Carlo Calenda, az olasz gazdaság fejlesztéséért felelős miniszter a Twitteren.

Susanna Camusso, a CGIL legnagyobb olasz szakszervezeti tömörülés főtitkára megjegyezte, hogy

már csak a lábbilincs hiányzik az olasz dolgozók lábáról.

Az olasz adatvédelmi ombudsman szerint a karperec sérti a személyi adatvédelemre vonatkozó olasz és EU-s előírásokat.

A kérdésben még Antonio Tajani az Európai Parlament elnöke is megszólalt elfogadhatatlannak nevezve, hogy a dolgozókat robottá változtassák.

Az Amazon legnagyobb olaszországi elosztó-központjának dolgozói

a karácsony előtti hetekben kétszer is figyelmeztető sztrájkot tartottak munkakörülményeik javítását követelve.

A Piacenza város közelében található 86 ezer négyzetméteres Amazon-központban mintegy 1600-an dolgoznak határozatlan idejű szerződéssel, valamint további 2 ezren idénymunkásként a kiemelten terhelt ünnepi időszakokban. A dolgozók kevésbé fárasztó munkaidőt, valamint termelési prémiumot szorgalmaztak maguknak.

Az olasz szakszervezetek szerint az Amazon "kizsákmányolja és eldobja" dolgozóit, akik legfeljebb két-három évig bírják a diktált munkatempót.