Éhező legénység adott le vészjelzést Észak-Koreánál

Vágólapra másolva!
A kapitány azért adott le vészjelzést, mert nem volt mit enni adni a 30 fős legénységnek - közölte szerdán Vlagyimir Baranov, az orosz InvesztSztrojTreszt nevű szállítmányozási vállalat vezérigazgatója.
Vágólapra másolva!

A hajó jelenleg a kikötőben közelében vesztegel, mert a vlagyivosztoki vámhatóság nem engedte kikötni, ugyanis azt feltételezi, az ENSZ által betiltott árut szállít. Az észak-koreai Raszon kikötőjéből január 31-én érkezett hajó így nem tud kirakodni, sem árut felvenni.

A legénység ugyanakkor azt állította, hogy hat konténernyi kínai állateledelt szállít.

A helyzet rendezését váró hajó február 3-án is vészjelzést adott le, mert elfogyott az üzemanyaga. A hajót másnap feltöltötte egy tankerhajó.

Január 23-án a phenjani rezsim vezetése új állami ünnepnapot hirdetett, a Korei Néphadsereg alapításának napját, amelyet minden év február 8-án fognak megtartani.