Többen meghaltak egy gázrobbanásban az orurói karneválon

Vágólapra másolva!
Bolívia Oruro nevű városában legalább hat ember meghalt és több tucatnyian megsebesültek gázrobbanás miatt, helyi idő szerint még szombaton, a karneválon - közölte a rendőrség.
Vágólapra másolva!

Az első beszámoló szerint egy mozgó konyhában

valószínűleg égő étolaj került egy gázpalack szivárgó vezetékére, és ez robbanást okozott.

A lökéshullámot ötven méteres sugarú körzetben lehetett érezni. A közelben éppen karneváli felvonulás volt, amit sokan néztek. Az áldozatok közülük kerültek ki, nem a jelmezes menetből. A halottak között négy gyerek is van - mondta a sajtónak a körzeti rendőrfőnök.

Az orurói karnevál az emberiség kulturális örökségének része, és az egyik legnépesebb Dél-Amerikában.

A kormány előzetesen 450 ezer látogatóval számolt.

Evo Morales bolíviai elnök részvéttáviratot küldött az áldozatok hozzátartozóinak a Twitteren.