16 szélsőségessel végzett az egyiptomi hadsereg a Sínai-félszigeten

Vágólapra másolva!
Tizenhat fegyveressel végzett az egyiptomi hadsereg a Sínai-félszigeten a pénteken indított nagyszabású terrorellenes művelete során, további négy szélsőségest pedig őrizetbe vettek - jelentették be vasárnap Kairóban.
Vágólapra másolva!

Mintegy 30 gyanúsítottat is elfogtak a biztonsági műveletben.

A pénteken indított nagyszabású terrorellenes hadjárat a Sínai-félsziget északi és középső részét, de Egyiptom más részeit, a Nílus-deltát és a Líbiával határos, nyugati sivatagos területeket is érinti.

A műveletek célja az állam ellenőrzésének megszilárdítása a határátkelők környékén.

Miután tavaly novemberben több mint háromszáz ember meghalt egy mecsetet ért támadásban a Sínai-félszigeten, Abdel-Fattah asz-Szíszi egyiptomi elnök utasította a hadsereget, hogy három hónapon belül tisztítsák meg a félszigetet a szélsőségesektől.