Húsz évre ítélték az eltávolított dél-koreai államfő barátnőjét

Vágólapra másolva!
Húsz évi börtönbüntetésre ítélték kedden a posztjáról eltávolított dél-koreai államfő barátnőjét, bizalmasát, Csoj Szun Szilt, akit hatalommal való visszaéléssel, kényszerítéssel és kenőpénzek elfogadásával vádoltak.
Vágólapra másolva!

Csoj a 2016 októberében kirobbant politikai és korrupciós botrány központi figurája. Dél-Koreában hatalmas tiltakozás kezdődött, amikor kiderült, hogy

a semmilyen tisztséggel nem bíró barátnő befolyással van Pak Gun Hje államfő döntéseire,

és ebből busás hasznot húz. Kiderült, hogy Csoj révén az államfő, illetvea kormány hatalmas pénzeket, mintegy

77 milliárd vont, azaz 18 milliárd forintot sajtolt ki 50 dél-koreai óriásvállalattól

- köztük a Samsungtól és a Hyundaitól -, és a pénz végül olyan alapítványokhoz került, amelyeket Csoj felügyelt.

A 62 éves vádlottat a börtönbüntetés mellett 18 milliárd vont, azaz 4,2 milliárd forint pénzbüntetésre is ítélték. Mint korábban, továbbra is ártatlanak tartja magát.