Lemondott a hazug holland külügyminiszter

ZIJLSTRA, Halbe; RUTTE, Mark; PUTYIN, Vlagyimir
Hága, 2018. február 13. Halbe Zijlstra holland külügyminiszter (j) Mark Rutte miniszterelnök társaságában bejelenti lemondását a parlament hágai épületében 2018. február 13-án. Zijlstra lemondásának oka az, hogy elismerte, nem volt igaz azon kijelentése, miszerint 2006-ban részt vett egy Vlagyimir Putyin orosz elnök részvételével tartott találkozón. (MTI/EPA/Martijn Beekman)
Vágólapra másolva!
Lemondott tisztségéről Halbe Zijlstra holland külügyminiszter kedden, miután komoly belpolitikai botrányt okozott, hogy elismerte, nem volt igaz az a kijelentése, miszerint 2006-ban részt vett egy Vlagyimir Putyin orosz elnök részvételével tartott találkozón.
Vágólapra másolva!

Zijlstra hétfőn ismerte el, hogy korábban hazudott, s nem volt jelen személyesen a kérdéses találkozón, amelyen korábbi állítása szerint Putyin az Oroszországot, Fehéroroszországot, Ukrajnát és a balti államokat magában foglaló, úgynevezett "Nagy-Oroszország" létrehozásáról szóló terveiről beszélt.

A volt miniszter azt közölte, hogy mindössze másodkézből hallott a fenyegető kijelentésről.

"Nem látok most más lehetőséget, mint hogy benyújtsam a lemondásomat. Hollandia olyan minisztert érdemel, aki felette áll minden kételynek" – mondta a liberális-konzervatív politikus megrendülten a hágai parlament ülésén.

Halbe Zijlstra holland külügyminiszter Mark Rutte miniszterelnök társaságában bejelenti lemondását a parlament hágai épületében 2018. február 13-án. Zijlstra lemondásának oka az, hogy elismerte, nem volt igaz azon kijelentése, miszerint 2006-ban részt vett egy Vlagyimir Putyin orosz elnök részvételével tartott találkozón. (MTI/EPA/Martijn Beekman) Forrás: MTI/EPA/ANP/Martijn Beekman

Hozzátette,

a történtek olyan mértékben aláásták hitelességét, hogy feladatainak ellátása lehetetlenné vált.

A botrány kirobbanása miatt az ellenzék a tárcavezető lemondására szólított fel, a kormánypártok azonban kiálltak mellette, noha beleegyeztek, hogy kedd délutánra rendkívüli parlamenti ülést hívjanak össze, amelyen Zijlstra válaszolhat a képviselők kérdéseire.

Oroszország hollandiai nagykövetsége álhírnek nevezte az orosz terjeszkedési szándékról szóló híreszteléseket.

Halbe Zijlstrának eközben este hivatalos látogatásra kellett volna indulnia Moszkvába, hogy találkozzon orosz kollégájával, Szergej Lavrovval.