Ikertestvérével cserélt, hogy kijusson a börtönből

ikertestvér, csere, szökés, Peru
Alexander azt mondta, hogy csak az anyját akarta látni
Vágólapra másolva!
A testvéri szeretetet használta fel egy perui bűnöző a szabadulásához, bár nem úgy, mint a világhírű Szökés című sorozatban, de a történet így is filmbe illőnek mondható. A szökött rabot a helyi hatóságok egy év után sikeresen elfogták.
Vágólapra másolva!

Alexander Delgado, szökését megelőzően, 16 éves börtönbüntetését töltötte Lima északi részén, amit gyerekmolesztálásért és rablásért kapott.

Alexander azt mondta, hogy csak az anyját akarta látni Forrás: Peruvian Interior Ministry

Mikor ikertestvére Giancarlo meglátogatta őt még tavaly januárban, rávette testvérét, hogy cseréljenek ruhát, majd kisétált a börtönből - írja a BBC News.

A feltételezett cserét csak akkor tudták igazolni, amikor levették Giancarlo ujjlenyomatait.

A szökésben lévő Alexandert

egy kikötőben fogták el 13 hónap után, és azt követően, hogy a perui belügyminisztérium nyomravezetői díjat ajánlott fel.

A férfit most egy szigorúan őrzött fegyintézetbe szállítják a Peru déli részén található hegyvidékre. A szökése alatt testvérét letartóztatták, valamint nyomozást indítottak ellene, mert együttműködött ikertestvérével, de őt elengedték, és jelenleg szabadlábon van.

A helyi médiának azt nyilatkozta Alexander, hogy azért szökött meg, mert nagyon látni akarta az édesanyját.