Dühöngő nőt szállíttattak le a repülőgépről

dühöngő utas, Delta Airlines
A nő folyamatosan mérgelődött
Vágólapra másolva!
Már sokszor lehetett a Delta Airlines amerikai légitársaság kétes módszereiről hallani az elmúlt időszakban, azonban most feltehetően jogosan jártak el, miután egy nő dühöngeni kezdett,  mert a gép hátsó részében kellett leülnie, egy nyolc hónapos gyerek és anyja mellett, majd megfenyegette a járat légiutas-kísérőit, hogy kirúgatja őket.
Vágólapra másolva!

Az incidens egy New Yorkból induló járaton történt. Az anyuka egy videót is megosztott közösségi oldalán a február 6-án történt esetről. A felvétel azóta a sajtóhoz is eljutott.

A 19 éves anyuka elmesélte, hogy a nő már akkor kiabálni és káromkodni kezdett, mikor utolsóként felszállt a gépre-írja a The Sun. Azt is elmondta, hogy az ismeretlen nő ledobta a táskáit, majd azt kezdte mormogni, csak durvább kifejezéssel, hogy milyen nevetséges, hogy a gép hátsó részében kell leülnie-ezt már a Daily Mail írta.

A nő folyamatosan mérgelődött Forrás: Facebook/Marissa Rundell

Marissa Rundell, a fiatal anya arra kérte a dühödt utast, hogy figyeljen oda miket mond, mert a kisfia is ott van, de az utas nem foglalkozott vele. Mikor ismét megkérte,

a nő durván válaszolt neki, hogy fogja be.

Az egyik légiutas-kísérő próbálta megnyugtatni, de akkor amiatt kezdett el panaszkodni, hogy miért kellett egy síró gyerek mellé ülnie. Ekkor egy másik helyet ajánlottak neki a következő járaton. A nő ezt visszautasította, és az utaskísérő nevét kérdezte. Ekkor a a személyzet tagja azt mondta, nem szeretné, hogy rajta legyen a gépen.

Az addig ideges utas hangneme megváltozott, bocsánatot kért, majd könyörgött, hogy fent maradhasson a járaton.

Végül mégiscsak leszállíttatták a gépről, a nő pedig közben azt mondogatta, hogy még megbánják, hogy ezt teszik vele.

A közösségi oldalakon mindenki az utaskísérő higgadtságát és profizmusát dícsérte.