A dél-koreai titkosszolgálat szerint a phenjani rezsim újabban az online téren hajt végre szabotázsokat és támadásokat, közölte a Les Échos nevű francia lap szöuli forrásokra hivatkozva.

A kommunista diktatúra taktikája a következő: a lehetséges célpontot egy szép fiatal lány Facebookon ismerősnek jelöli, majd elkezd vele párbeszédet folytatni.

Azt írja, hogy az Egyesült Államokban tanul és kutatómunkában is részt vesz.

A "fiatal lány" az észak-koreai kiberhadsereg egyik tagja. Beszélgetés közben átveszi a gyanútlan ellenfél számítógépe feletti irányítást, ellopva az ott tárolt információkat.

Kim Dzsongun, "valódi" katonái körébenForrás: AFP/Str

Szöul már figyelmeztetést adott ki az ilyen jellegű támadások veszélyeire.

Dél-Korea szerint Phenjannak legalább 6 000 hacker dolgozik.

A legjobban ezek közül Kínában tanultak de vannak olyanok is, akik nyugati államokban képezték magukat az informatika területén.

A kommunista rezsim kémei az online térben Kim Dzsongun 2011-es hatalomra kerülése után jelentek meg nagyobb számban.

Szakértők szerint ez jelentheti az igazi veszélyt a Nyugatra, és nem azok az atomrakéták, amiket Phenjan soha nem fog kilőni.