Négy katonát lőttek agyon bajtársaik egy beavatás keretében

Vágólapra másolva!
Bajtársaik lőttek agyon négy ukrán katonát a kelet-ukrajnai konfliktus térségében egy újoncavató szertartás során - közölték helyi tisztségviselők csütörtökön.
Vágólapra másolva!

A két ukrán katonát, akiket szándékos emberöléssel gyanúsítanak, őrizetbe vették.

Az áldozatok az ukrán haditengerészet tagjai voltak. Holttesteikre abban a házban találtak rá, ahol ideiglenesen laktak - közölte az ukrán hadsereg egy szóvivője.
Larisza Szargan, az államügyészség szóvivője a Facebookon azt írta, hogy

a lövöldözés a Mariupoltól 10 kilométerre található Sirokine falu közelében történt.

Az ukrán hadsereg legalább 2750 tagja halt meg a kormányerők és a Moszkva támogatását élvező felkelők közötti összecsapásokban az ország keleti részén 2014 áprilisa óta - mondta el Petro Porosenko ukrán elnök. A konfliktus miatt négy éve alatt összesen több mint tízezer ember halt meg.