Német védelmi miniszter: Nem akarunk a NATO-val rivalizálni

2018.02.19. 15:12

Ursula von der Leyen, Németország honvédelmi minisztere a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián interjút adott a Deutsche Welle-nek (DW). Többek között az európai haderők együttműködéséről, a német hadügy forráshiányáról és Amerika, valamint a NATO szerepéről beszélt.

A Kereszténydemokrata Unió-párti (CDU) politikus szerint az Egyesült Államok nélkül Európa nem képes boldogulni a honvédelem területén, mert kiterjedt biztonsági együttműködésre van szükség.

Biztonság pedig nincs stabilitás, megbékélés és gazdasági kooperáció nélkül.

Ursula von der Leyen, német honvédelmi miniszterForrás: DPA Picture-Alliance/AFP/Patrick Seeger

Véleménye alapján ezt leginkább Irak esetében lehet alátámasztani, ahol katonai értelemben ugyan legyőzték az Iszlám Államot, de

a harc végéről csak akkor beszélhetünk, amikor az ott élő embereknek lesz egy reális jövőképük.Ehhez pedig az infrastruktúra újjáépítésére és a gazdasági növekedés beindítására van szükség.

Többek között ezért olyan lényegesek a transzatlanti kapcsolatok, mert ezeket a folyamatokat is tudják segíteni.

A német honvédelmi miniszter kijelentette, hogy mi európaiak jobban meg kell szervezzük magunkat. Ennek érdekében a hatékonyság növelésére, több befektetésre és jobb együttműködésre van szükség.

Egyik ország sem tudja a problémákat egyedül megoldani, ezért legalább két területen közösen kell dolgozzunk: a biztonságpolitika és a gazdasági növekedés terén.

Ebben a tekintetben fontos előrelépésnek tekinthető a PESCO-nyilatkozat, amely az Európai Unió hadseregeinek a közös védelmi kooperációjára, illetve a hadiipar megerősítésére vonatkozik.

Von der Leyen közölte:mi európaiak még soha ilyen nyíltan és egyértelműen nem fejtettük ki, hogy közös védelmi uniót akarunk létrehozni, ennek pedig már le is raktuk az alapjait.Nagyon fontos leszögezni, hogy nem szeretnénk riválist teremteni a NATO-nak, az észak-atlanti szövetség mindig elsődleges lesz a közös védelmi együttműködés szempontjából.

Ugyanakkor Európának Afrikában is van küldetése, erre viszont nem terjed ki a NATO hatálya. Közös vezetéssel és védelmi alapokkal tudjuk garantálni a biztonságunkat.

Ursula von der Leyen szerint itt kulcsszerepet játszhat Berlin.

Kijelentette: a németek tudják, hogy sok milliárdot kell áldozzanak ennek érdekében, de véleménye alapján a pénz rendelkezésre fog állni, mert ebben a tekintetben konszenzus van.Azt azonban nem tette hozzá a kereszténydemokrata politikus, hogy koalíciós partnerük, a Németországi Szociáldemokrata Párt (SPD) a legkisebb mértékben sem hajlandó többet költeni honvédelemre, így az ő optimizmusa nem lehet megalapozott.