76 diáklányt sikerült kimenteni a Boko Haram karjaiból

Vágólapra másolva!
A nigériai hadseregnek szerdán sikerült megmentenie 76 diáklányt, kettőnek pedig megtalálták a holttestét azok közül, akik két nappal korábban a Boko Haram terrorszervezet egyik támadása során tűntek el a nyugat-afrikai ország északkeleti részében - közölték helyi lakosok és tisztségviselők.
Vágólapra másolva!

A Reuters brit hírügynökség úgy értesült, hogy több mint 90 diáklány tűnt el Dapchi falu bentlakásos iskolájából, míg más források 111-et említenek. A még mindig eltűntnek számító legkevesebb 13 iskolás sorsáról egyelőre nem tudni, de arról sem, hogy a két halálos áldozat miként vesztette életét. "Mindenki énekelve és a mindenható Istent dicsőítve fogadta visszatértüket" - mondta Babagana Umar, az egyik szülő. "Az egyetlen szomorú hír, hogy két lány meghalt, s nincs rá magyarázat" - tette hozzá. A megmentett lányokat szerda este hozták vissza a katonák Dapchiba.

A második legsúlyosabb emberrablás

Abdulmaliki Sumonu, Yobe szövetségi állam rendőrségi minisztere korábban elmondta, hogy az oktatási intézménybe a 926 tanuló közül 815 tért vissza, a többieknek nyoma veszett a támadás után. Ha bebizonyosodik az emberrablás, ez lesz az egyik legsúlyosabb 2014 óta, amikor a Boko Haram több mint 270 diáklányt rabolt el Chibokból.

Egy szemtanú a Reutersnek elmondta, hogy látta, amint a lányok három gépkocsiban sírtak és segítségért kiáltoztak.

Nehézfegyverekkel érkeztek

A Boko Haram dzsihadistái hétfő este érkeztek Dapchiba teherautókkal, egyesek nehézfegyverekkel, gyakorlóruhában - mondták el szemtanúk. Egyenesen az iskolához mentek, lövöldöztek, a diákok és a tanárok menekülni kezdtek. Többen a környékbeli bokrokban töltötték az éjszakát.

A Boko Haram iszlám kalifátus létrehozásán fáradozik Nigériában. A szervezet 2009-ben megkezdett lázadása óta több mint 20 ezren haltak meg, és kétmillió ember kényszerült otthona elhagyására Afrika legnépesebb országának északkeleti részében.