A szexklubot tennék felelőssé a halálos balesetért

Vágólapra másolva!
Floridában már több mint húsz éve működik az egyik legismertebb swingerklub, a Trapeze. Tavaly márciusban innen indult el egy autóban hazafelé Judith Khouri két utasával, a Benyamin-házaspárral. Judith Khouri balesetet okozott, amit ő túlélt, a házaspár viszont nem. Árván maradt kislányuk nevében a swingerklubot is beperelték a család ügyvédei.
Vágólapra másolva!

Sok botrány kapcsolódik a Trapeze nevű swingerklubhoz, különböző celebeket kaptak rajta, hogy megfordultak itt. Az ilyesmi mindig jó reklám egy ilyen jellegű helynek. Most viszont olyan ügy miatt kerültek a Miami Herald és más újságok címlapjára, amelyben

semmi pajzánság sincsen, ugyanis egy árván maradt kislányról van szó.

Az akkor 54 éves Judith Khouri 2017. március 26-án, éjjel három órakor felajánlotta Benyamin Benyaminnak és feleségének, Zafirt Benyaminnak, hogy hazaviszi őket.

Trapeze Forrás: Facebook

A Trapeze nem árusít alkoholt, de 80 dolláros plusz díjazásért a vendégek által hozott italokból kiszolgálják őket a bárpultnál. Judith Khouri egyre részegebb lett az éjszaka folyamán, mégsem tagadták meg tőle a kiszolgálást annak ellenére sem, hogy tudták róla: húszéves Mercedes-ével érkezett a swingerklubba és azzal is fog távozni.

Senki nem akadályozta meg, hogy részegen volánhoz üljön, ráadásul felajánlotta a Benyamin-házaspárnak, hogy hazaviszi őket.

Judith Khouri egy piros lámpánál nem adta meg az elsőbbséget, a balesetet ő súlyos sérülésekkel túlélte, viszont Benyamin Benyamin és Zafirt Benyamin meghaltak. A család ügyvédei nemcsak Judith Khourit perelték be kártérítésért a házaspár árván maradt kislánya nevében, hanem a Trapeze swingerklubot is.