Száztíz lányt raboltak el hétfőn Nigériában

Vágólapra másolva!
Egész héten egymásnak ellentmondó számok után vasárnap pontosnak tűnő adatot tudott közölni Nigéria tájékoztatási minisztériuma a hétfői emberrablásról: 110 lányt tartanak nyilván eltűntként.
Vágólapra másolva!

A diákokat Dapchi falu bennlakásos középiskolájából ragadták magukkal feltételezhetően a Boko Haram nevű dzsihadista terrorszervezet emberei. A Boko Haram jelentése tilos a nyugati tan, így érthető, hogy miért iskolából rabolták el a lányokat.

A terrorszervezet 2004-ben hasonló támadást hajtott végre Chibok városában. Akkor 276 iskolás lányt rabolt el, akik közül mintegy hatvan rövidesen megszökött fogságából, 2016-ban pedig további 24 nyerte vissza szabadságát. Tavaly májusban a Boko Haram – közvetítés után – 82 lányt elengedett váltságdíjért és a szervezet több vezetőjének szabadon engedése fejében, de mintegy száz lány még nem jutott vissza családjához, sorsa ismeretlen.

A nigériai légierő illetékese vasárnap bejelentette:

a vezérkari főnök elrendelte, hogy a légierő újabb egységei kapcsolódjanak be az elrabolt lányok felkutatásába az ország északkeleti térségében.

"A lányok megtalálására célzó kutatásokat a szárazföldön lévő biztonsági erőkkel szoros kapcsolatban végezzük" – tette hozzá.

Az információs minisztérium azt is közölte, hogy a térség iskoláihoz rendőröket és biztonsági alakulatokat vezényeltek ki.