Menesztettek egy görög államtitkárt, amiért lakástámogatást vett fel

Vágólapra másolva!
Felmentették tisztségéből a görög munkaügyi államtitkárt hétfőn, miután kiderült, hogy magas jövedelme ellenére havi 1000 eurós lakástámogatást vett fel két éve.
Vágólapra másolva!

Alexisz Ciprasz radikális baloldali kormányfő kabinetje közleményben jelentette be, hogy elfogadta Rania Antonopulosz "lemondását", néhány órával az után, hogy az államtitkár bejelentette, hogy visszafizeti a két év alatt felvett 23 ezer eurót (7,2 millió forint).

Antonopulosz asszony, aki a New York szövetségi állambeli Bard College Levy Gazdasági Intézetének a tanára, szabadságon van, amióta 2015 januárjában a görög kormány tagja lett, és nem athéni lakos. Közölte, hogy csak igénybe vette a törvény által a parlamenti képviselők és miniszterek számára biztosított lakástámogatást.

Miközben Görögország kilábalóban van egy súlyos gazdasági válságból, az államtitkár közleményében tudatta, hogy "nem akarta megsérteni a görög népet". Kijelentette:

megérti, hogy a pénzügyi helyzete növelte a közvélemény felháborodását, mert 2015-ben 340 ezer dolláros részvénycsomag és 70 ezer dolláros évi jövedelem szerepelt a vagyonbevallásában.

Férje, Dimitrisz Papadimitriu, aki ugyanannak a gazdasági kutatóintézetnek az elnöke, 2016 novembere óta fejlesztési és gazdasági miniszter, 2015-ben mintegy 2,7 millió dolláros részvénycsomagot és több mint 450 ezer dolláros évi jövedelmet vallott be.

A kormány azonnal megszüntette a lakástámogatást a nem képviselő miniszterek esetében. Ciprasz Sziriza nevű párja az Új Demokrácia konzervatív párt mögött kullog a közvélemény-kutatásokban.