Öten fagytak halálra Lengyelországban

Vágólapra másolva!
A múlt hét végén nyolcan haltak meg a fagyhullám miatt - derül ki a lengyel kormány biztonsági központja (RCB) által kedd reggel közzétett adatokból.
Vágólapra másolva!

Lengyelországban keddre virradó

éjszaka mínusz 16-22 Celsius-fokot mértek.

Az RCB összesített adatai szerint november eleje óta 53 embert ért fagyhalál.

A lengyel országos meteorológiai szolgálat a vajdaságok többségében továbbra is a hétvégén elrendelt elsőfokú riasztást tartja érvényben a fagyok miatt, vagyis a legalacsonyabbat a háromfokozatú skálán.

A lengyel média kedd reggel nyomatékosan kérte a lakosságtól, hogy

riasszák a rendőrséget, ha rászoruló hajléktalanról, illetve veszélyeztetett idős, beteg, magányos emberekről van tudomásuk.

A híradásokban részletesen ismertetik, milyen módon kell elsősegélyt nyújtani a lehűlteknek.

A rászorulók számára országszerte melegedőket működtetnek. A rendőrség mellett sok helyen önkéntesek is felkeresik a hajléktalanokat, felajánlják nekik, hogy melegedőbe szállítják őket, ennek elutasítása esetén pedig meleg ételt, ruhát adományoznak nekik.