Elfogták a radikális, iszlamista netes hálózat feltételezett tagjait

Muslim Cyber Army, netes hálózat, iszlamista, radikális
Vágólapra másolva!
Az indonéz rendőrség letartóztatta a Muszlim Webes Hadseregnek nevezett szervezet 14 feltételezett tagját. A csoport az interneten keresztül akarja a világ negyedik legnépesebb országában élőket a radikális irányba terelni.
Vágólapra másolva!

A módszereik között a hackelés, az online félretájékoztatás és a gyűlöletbeszéd is szerepel - írja a Washington Post.

Hamis hírek terjesztésével próbál radikalizálni a netes hálózat Forrás: AFP Illusztráció

Az indonéz rendőrség internetes bűnözéssel foglalkozó csoportjának vezetője, elmondta, hogy a gyanúsítottakat rágalmazással, hamis jelentések terjesztésével, faji és vallási megkülönböztetéssel, és további más bűncselekményekkel is vádolják.

- tette hozzá a rendőrségi csoport vezetője.

Az elemzők szerint a hamis hírek terjesztése szép lassan, de egyre több sikert hozott a szervezetnek. A Webes Hadsereg olyan felületeken tette közzé tartalmait, mint például a Facebook vagy pedig a WhatsApp nevű közvetlen üzenetküldő szolgáltatás.

A szervezet csoportjait azzal is vádolják, hogy sokak felhasználói fiókját is feltörték, és az "ellenségeikről" személyes információkat tettek közé, így például azt is akár, hogy hol tartózkodik az illető. Ezt a módszert doxing-nak hívják.

A szervezet, olyan pletykákat terjesztett, mint például, hogy az ország iszlám egyházi személyeit megtámadták, vagy hogy újraindult az 1966-ban betiltott kommunista párt. Mindkét kijelentésre erőszakosan reagáltak az indonéz konzervatívok.

Számos csoport működik a netes hálózaton belül, különféle neveken. A hadsereg név ellenére maga a hálózat legális és békés politikai céllal jött létre. Egy év után fordultak a radikalizálódás felé.

A hálózaton belül valakik a helyi katonai elit újraválasztását akarják, míg mások kalifátust akarnak, és az erőszakos iszlamista csoportokkal szimpatizálnak.

Indonéziát nagyon megosztják a folyamatos politikai és vallási botrányok, ezért is férkőzhetett be a radikális hálózat az emberek életébe. 260 millió különböző vallású ember él az országban. Több millió keresztény, hindu, buddhista és konfucianizmust követő is él Indonéziában, akiket a hátrányos megkülönböztetéstől a helyi törvények védenek.