Az angliai hóviharban megszületett Hóbaba

hóvihar, gyerekszületés, hóbaba
A kis Sienna 4 és fél kilogrammal jött a világra
Vágólapra másolva!
Az egyik angliai főút szélén jött a világra a kislány édesapja segítségével, aki a hóban térdelve segített a szülésnél.
Vágólapra másolva!

A család a kórházba tartott éppen, azonban az időjárás miatt a forgalom, nagyon nehézkesen haladt.

Az apa mikor észrevette, hogy megindult a szülés, félrehúzódott, kiszállt a kormány mögül, és felesége segítségére sietett, majd a hóban térdepelve segítette világra kislányukat

- írja a Sky News.

A kis Sienna 4 és fél kilogrammal jött a világra Forrás: County Durham and Darlington NHS Foundation Trust

A kisbaba nem sokkal a mentők érkezése előtt született meg. A kislány a pár harmadik gyereke.

- mondta az apuka.

A mentők nehezen találtak rá a pár autójára, de amint megérkeztek, felmelegítették a kisbaba testét, elvágták a köldökzsinórt, és a közeli kórházba vitték további kivizsgálásra.

A kislány, aki szüleitől a Sienna, a sajtótól pedig a "Hóbaba" nevet kapta, teljesen egészséges.