Egy nő kapta el a negyedikről lezuhanó kislányt

kizuhant kislány, Kína
Vágólapra másolva!
Egy kínai közlekedési felügyelő mentette meg egy hároméves kislány életét, aki a negyedik emeletről zuhant le.
Vágólapra másolva!

A gyerek egy lakás ablakából esett ki. A kislány édesanyja kizárta magát az otthonukból - írja a BBC News.

A kislány megmentője súlyos fejsérülést szenvedett Forrás: AFP

A hároméves lány megijedt a lakatos zörgésétől, és ezért mászott ki az ablakba, ahonnan a nő karjaiba zuhant.

A helyi sajtó szerint a kislány nekicsapódott az eresznek, ami lelassította a zuhanását, azonban a közlekedési felügyelő így is súlyosan megsérült a mentőakcióban.

A 49 éves nő kómába esett, agyi bevérzéssel szállították kórházba.

Egy helyi hírportál azt írta, két napja magához tért, az állapotát stabilizálták, és holnap már elhagyhatja az intenzív osztályt.

A kislány is kórházba került, de már ő is jól van.

A nőt a kínai kormánypárt képviselői is meglátogatták a kórházban, és megdicsérték a gyors reagálásáért és önzetlenségéért.