Meghalt a Youtube-sztárrá vált hajléktalan zongorista

Vágólapra másolva!
Sokakat lesújtott a tehetséges kanadai hajléktalan halála, akinek videóját több millióan látták világszerte.
Vágólapra másolva!

Ryan Arcand 30 évig élt az utcán a kanadai Edmonton városában. 46 éves korában halt meg a múlt héten. Alkoholizmussal, mentális problémákkal és a hajléktalansággal küzdött hosszú éveken át - írja a BBC News.

A híressé vált 2014-es videón, amelyet több mint 11 milióan láttak, egy saját szerzeményét játszotta el egy utcai zongorán.

Egy nő lett figyelmes a tehetséges utcai zenészre, és felvette a játékát.

Ryan Arcand állami gondozottként nevelkedett. Az egyik intézményben talált rá egy zongorára, és mint mondta egy interjúban, azonnal szerelmes lett a hangszerbe.

A televízióból és filmekből hallás után tanult meg dallamokat, és később elkezdett saját dalokat írni.

Edmontonban játszott templomokban, kórházakban, és az egyik helyi téren. A híressé vált saját szerzeményének a "The beginning" azaz "A kezdet" címet adta.

A videó végül segített neki, hogy szállást találjon.

Az őt felvevő hölgy pedig a felvételért beérkező nézettség után járó pénzt egy zongorára költötte, amit neki ajándékozott.

Ryan szállójának előcsarnokába helyezték el a hangszert, így a férfi mindennap tudott játszani.

Ryan az elkövetkezdendő években azonban az utca, a szállások, a kórházak, és a börtön közt kavargott.

Azt is megtiltották neki, hogy az edmontoni téren játszhasson, mivel egyszer nyitott sörösüvegekkel kapták rajta.

Ezután a helyi sajtónak adott interjúiban arról beszélt, hogy elvesztette a reményt, és inni kezdett, ami tudja, hogy nem jó, de nem tudja, mi mást tudna tenni, a zenei álmai is eltűnni látszanak.

A helyi plébános elmondta, hogy mikor a legrosszabb pillanataiban beszélt Ryannel, még akkor is volt hite. A családja a hétvégén temeti el őt egy edmontoni temetőben.