Nagy előrelépést tehet Donald Trump Észak-Korea ügyében

TRUMP, Donald; MUN Dzse In; KIM Dzsong Un
Szöul, 2018. március 9. A Donald Trump amerikai elnökről (b) és Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezetőről szóló híradást nézi egy férfi a szöuli központi pályaudvar egyik képernyőjén 2018. március 9-én. Csung Jui Jong, Mun Dzse In dél-koreai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója az előző nap folyamán Washingtonban bejelentette, hogy Trump májusban találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel. A nemzetbiztonsági tanácsadó a Phenjanban tárgyaló dél-koreai küldöttség vezetőjeként a napokban találkozott Kim Dzsong Unnal. (MTI/AP/Ahn Jang Dzsun)
Vágólapra másolva!
Hatalmas előrelépést jelenthet a két ország kapcsolatában, de az egész világpolitika alakulásában Donald Trump és Kim Dzsongun találkozója, amire május végéig kerülhet sor. A dél-koreai nemzetbiztonsági tanácsadó szerint Észak-Korea kész feladni nukleáris programját, Kim Dzsongun elkötelezett az atomfegyver-mentesítés mellett, és a jövőben tartózkodni fognak a további nukleáris és rakétakísérletektől.
Vágólapra másolva!

Ahhoz képest, hogy nem olyan régen még Észak-Korea és az USA a sajtóban üzengetett egymásnak, és Donald Trump csakúgy, mint Kim Dzsongun arról beszélt, hogy el van szánva akár a nukleáris fegyverek bevetésére is, most hatalmas váltás történt a kommunikációban, és némileg meglepő módon májusban csúcstalálkozóra kerül sor: az amerikai elnök elfogadta Észak-Korea vezetőjének meghívását.

Kim Dzsongun és Csung Eujong találkozása Phenjanban Forrás: AFP

A Fox News beszámolója szerint a kínai külügyminisztérium közleményt adott ki, amelyben reményét fejezi ki, hogy mindkét fél megmutatja „politikai bátorságát" a tárgyalásokon. Az éppen Etiópiában tárgyaló Szergej Lavrov orosz külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy szerinte Donald Trump és Kim Dzsongun a helyes irányba tettek egy lépést. A Vietnámban tartózkodó dél-koreai külügyminiszter, Kang Kjungva elmondta, hogy kormánya konzultált az USA-val a csúcstalálkozóról, amely remélhetőleg eredményes lesz majd.

Januárban még atomcsapással fenyegették egymást a felek, februárban viszont Észak-Korea meglepően barátságos gesztust tett és népes delegációt küldött a Dél-Koreában megrendezett téli olimpiára. Ezt követően Kim Dzsongun 2011-es hatalomátvételét követően első alkalommal

dél-koreai küldöttség utazott az észak-koreai fővárosba, Phenjanba.

Ekkor már szóba került a csúcstalálkozó szükségessége. Kim Dzsongun meghívását Csung Eujong, dél-koreai nemzetbiztonsági tanácsadó adta át Donald Trumpnak, aki elfogadta azt.

Szöul, 2018. március 9. A Donald Trump amerikai elnökről (b) és Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezetőről szóló híradást nézi egy férfi a szöuli központi pályaudvar egyik képernyőjén 2018. március 9-én. Csung Jui Jong, Mun Dzse In dél-koreai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója az előző nap folyamán Washingtonban bejelentette, hogy Trump májusban találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel. A nemzetbiztonsági tanácsadó a Phenjanban tárgyaló dél-koreai küldöttség vezetőjeként a napokban találkozott Kim Dzsong Unnal. (MTI/AP/Ahn Jang Dzsun) Forrás: MTI/AP/Ahn Jang Dzsun

Az amerikai elnök Twitter-üzenetében nagy előrelépésnek nevezte, hogy Észak-Korea szünetelteti a rakétakísérleteit, ugyanakkor jelezte, hogy az Észak-Korea elleni szankciók érvényben maradnak mindaddig, amíg a tárgyalásokon nem sikerül eredményeket elérni. Sarah Sanders, a Fehér Ház szóvivője bejelentette, hogy

az Egyesült Államok nyitott a tárgyalásokra, de ez nem jelenti azt, hogy enyhítene az Észak-Koreára gyakorolt nyomáson:

a nemzetközi szankciók továbbra is érvényben maradnak és az USA Dél-Koreával közös hadgyakorlatokat fog folytatni a térségben.

A Kim Dzsongun meghívását közvetító dél-koreai delegáció a Fehér Házban Forrás: AFP/Mandel Ngan

Csung Eujong, dél-koreai nemzetbiztonsági tanácsadó arról is beszélt, hogy az USA és Dél-Korea

végső célja a teljes észak-koreai nukleáris fegyverarzenál felszámolása.

Állítása szerint kettejük találkozóján Kim Dzsongun úgy nyilatkozott, hogy nem zárkózik el ettől. Azonban ettől függetlenül Észak-Koreát maximális nyomás alatt kell tartani addig, amíg nemcsak ígéreteket tesz, hanem konkrét lépéseket. Dél-Korea hajlandó gazdasági segítséget nyújtani az igen nehéz helyzetben lévő Észak-Koreának, ha cserébe a másik fél felhagy azzal, hogy katonai fenyegetéssel igyekszik érvényesíteni érdekeit.