Szexuálisan zaklattak nőket egy vásárban migránsok

Vágólapra másolva!
Az észak-vesztfáliai Steinfurtban, a csendes német kisvárosban egy 10 fős migránscsoport szexuálisan inzultált nőket, és összeverekedett a helyiekkel a hétvégén - írta meg a Der Westen. A több személy ellen elkövetett zaklatásnak, verekedésnek a rendőrök vetettek véget, akiket többször is kihívtak a rendezvény ideje alatt. A migránsok közül többen részegek voltak. 
Vágólapra másolva!

Steinfurt Lienen nevű kerületének hétvégi vásárába többször is kihívták a rendőröket egy körülbelül 10 főből álló migránscsoport miatt. Szombaton este fél 7 körül ugyanis rátámadtak két lányra, akik dodzsemben ültek.

A német lányok mellét, lábát fogdosta a migráns

Egy 22 éves férfi szándékosan nekik ütközött, és

fogdosni kezdte a mellüket, meg a lábukat.

Hamar kiderült, hogy egy migránsról van szó, aki ráadásul részeg is. A közeledés mellett egy mobilt és egy sálat is el akart lopni a lányoktól, akiket szexuálisan zaklatott. Azonnal keresni kezdték a rendőrök, és nem sokkal később meg is találták, mert a férfi nem bírt magával.

Szexuális erőszak minden kultúrában létezik, de valójában csak a Korán ad felmentést ez alól azzal, hogy

Németekkel "csaptak össze"

Egy órával az incidens után a részeg migráns 9 társával együtt ismét a dodzsemnél randalírozott. Ezúttal nem lányokat kergetett, hanem

német tinédzsereket pécézett ki magának

a többiekkel együtt. A konfliktusba a rendőröknek kellett beavatkoznia.

- olvasható a Der Westen hírportálon.

Éjszaka fél tíz körül az egyik játék tulajdonosával vesztek össze migránsok, mert az nem akart több kört indítani, pedig szerették volna kipróbálni a szerkezetet. A német oldal szerint csak azért nem verték meg a német tulajt, mert az egyik migráns megállította erőszakos társát. Amikor a rendőrök megérkeztek, az egyiküket helyben letartóztatták, a másik ugyan elszaladt, de később őt is elkapták. A részeg migránsok, akik ellen eljárás indult,

bilinccsel a kezükön sem hagyták abba,

továbbra is agresszíven viselkedtek.