Alzheimer-kóros, idős asszonyt kínoztak a drogdíler migránsok

Vágólapra másolva!
A bűnözők kihasználták, hogy a 85 éves nő nagyon beteg. Valahogy ellopták a lakáskulcsát, és lényegében berendeztek egy drogelosztó központot az asszony lakásában. Teljesen véletlenül talált rá a rendőrség a beteg asszonyra a francia Grand-Borne-ban. 
Vágólapra másolva!

A bűnözők az idős nő lakását elosztóhelynek és kifizetőhelynek is használták.

A tűzoltók teljesen véletlenül találtak rá az asszonyra. Március 4-én ugyanis az épületben elromlott a vízvezeték, és kihívták őket. Minden lakó ajtót nyitott, hogy a lakásban megvizsgálják a vezetékeket, egyedül az idős nő nem reagált a csöngetésre. A tűzoltók így bemásztak az asszony lakásának ablakán - az elengedhetetlen vízvezeték javítása miatt.

A lakásban több zacskó marihuánát találtak, és vizeletet is tartalmazó szemetes csomagokat. A tűzoltók ezután kihívták a rendőröket, akik több mint 10 kiló kannabiszt, 22 ezer euró készpénzt és más, kábítószer előálíltására alkalmas eszközöket találtak.

A rendőrök a nyomozás után megállapították, hogy az idős nő Alzheimer-kóros, így betegsége miatt semmiről sem tudott,

lényegében túszul ejtették a migránsok az asszonyt a saját lakásában.

A nő elvben a fia gyámsága alatt állt, de a negyvenes éveiben járó férfi egyáltalán nem törődött az idős, beteg asszonnyal. Ezt használták ki a migránsok, akik valahogy megszerezték a nő kulcsát, és a lakásban egy kábítószergyártó és -elosztó központot hoztak létre. Az idős asszonyt éheztették, és nem foglalkoztak vele.