Légicsapásban meghalt egy brit nő, aki a kurdokkal együtt harcolt

Vágólapra másolva!
Török légicsapásban életét vesztette egy brit nő, aki a kurdokkal együtt harcolt Afrínnál - tudatta hétfőn a Női Védelmi Egységek (YPJ) nevű kurd milícia.
Vágólapra másolva!

A 26 éves, lewesi Anna Campbell múlt csütörtökön halt meg - tudatta Niszrín Abdullah, a YPJ szóvivője. Ő az első külföldi harcos, akiről biztosan tudni, hogy meghalt az afríni harcokban, és egyben az első brit nő, aki a kurdokkal együtt harcolva halt meg.

A szóvivő szerint Campbell egészen most márciusig nem harcolt a fronton, de ragaszkodott ahhoz, hogy Afrínban az első vonalba kerülhessen.

Macer Gifford, aki Campbellel együtt utazott Szíriába, azt mondta: tavaly májusban érkeztek a közel-keleti országba, csatlakoztak az Iszlám Állam nevű szervezet ellen harcoló, a Nyugat által támogatott milíciához, ő maga pedig hazatért, miután Rakkát sikerült felszabadítani.

- mesélte korábbi harcostársa.

Törökország január 20-án indított offenzívát Afrín térségében az ottani kurd fegyveresek ellen, akiket Ankara terroristának tart. A Népvédelmi Egységek (YPG) nevű milícia a nyugati koalíció egyik legszorosabb szövetségese az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harcban.

Az Egyesült Államok fegyverekkel is támogatta őket.

Ankara arra hivatkozva indította meg a támadást januárban, hogy a fegyverkező kurdok biztonsági fenyegetést jelentenek. Törökország attól tart, hogy ha Szíria északi részén a kurdok bármiféle önállóságot szereznek maguknak, az a Törökországban élő, több mint tízmilliós kurd kisebbség önállósági törekvéseit is felerősíti.