Nem hagyhatja el Perut a korrupcióval vádolt volt államfő

Vágólapra másolva!
Nem hagyhatja el Peru területét a következő 18 hónapban a korrupciós botrányba keveredett és ezért szerdán lemondásra kényszerült Pedro Pablo Kuczynski volt elnök - közölte szombaton a dél-amerikai ország sajtója ügyészségi forrásokra hivatkozva.
Vágólapra másolva!

A Juan Carlos Sánchez bíró által kimondott másfél évre szóló kiutazási tilalom időt hagy az ország hatóságainak, hogy kivizsgálhassák a volt elnököt az Odebrecht brazil óriásvállalathoz fűző szálakat. A cég ugyanis korábban beismerte, hogy

közel 5 millió dollárt fizetett ki a jelenlegi államfővel - 2004 és 2013 között miniszterrel - közvetlen kapcsolatban álló tanácsadó cégeknek.

Kuczynski ismételten tagadta az ellene felhozott korrupciós vádakat, és ügyvédjén keresztül szombaton tudatta: betartja a bírósági határozatot és együttműködik a vizsgálatban.

. Ezt a történelmi viselkedést kell nekünk, az igazságot keresőknek figyelembe vennünk - mondta Hamilton Castro a korrupcióellenes vádhatóság ügyésze, aki indítványozta a kiutazási tilalmat Kuczynskivel szemben.

A perui biztonsági szolgálatok időközben átkutattak a 79 éves - egykori Wall Street-i bankár - tulajdonában álló két lakást.

Martín Vizcarra, az új államfő, aki korábban az alelnöki tisztséget látta el, pénteken tette le a hivatali esküt. Beiktatásakor a korrupció elleni határozott fellépést ígért, miután elődje pont abba bukott bele.
Kuczynski már a negyedik volt elnök Peruban, aki az egész dél-amerikai térséget besározó Odebrecht-botránnyal kapcsolatos korrupciós vádakba keveredett.