Svédország baloldali kormánya a gyerekházasságot és a poligámiát védi

2018.04.02. 10:46

A svéd parlament a kisebbségben kormányzó Szociáldemokrata Párttal szembemenve megszavazott egy olyan törvényt, amelynek értelmében a jövőben nem fogják elismerni a más államokban kötött gyerekházasságokat.

Az eddigi jogszabályok szerint bár tilos volt a skandináv országban a kiskorúak házassága, a gyakorlatban a svéd hatóságok mégis elismerték a muszlim államokban kötött ilyen frigyeket - írja a Breitbart.

A kép illusztráció.Forrás: AFP/Gabriel Bouys

Annak érdekében, hogy még több iszlám vallású bevándorló szavazzon majd a szociáldemokratákra - miután állampolgárságot kaptak - a poligámiát is elnézték a migránsoknak, így Svédországban akár négy feleséget is lehetett tartani.

A helyi hatóságok 150 ilyen esetet ismernek, de a valóságban jóval több lehet ennél.  

Robert Hannah, a centrista Liberális Párt képviselője a Twitteren fejezte ki felháborodását, mivel a baloldal nem támogatta a gyerekházasság intézményének az eltörlését.

Tavaly februárban egy 13 éves szír bevándorló lány feljelentést tett, mert megerőszakolta őt a 26 éves férje. A svéd bíróság azért nem foglakozott az üggyel, mert a szexuális bűncselekményre Szíriában került sor. Októberben a helyi hatóságok engedélyezték egy 14 éves migráns lány és egy 25 éves férfi házasságát. A pár néhány hónapig élt együtt, utána a lány feljelentést tett nemi erőszakért.

Ez a téma a 2015-ös migránshullám óta része a svéd közbeszédnek.  

Ezzel kapcsolatosan már több botrány is volt az országban, amelyekben kivétel nélkül a baloldal és a helyi hatóságok a muszlim bevándorlók oldalára állt.Jó okuk volt ezt tenni, mivel szeptemberben parlamenti választások lesznek Svédországban és a baloldal csak a muszlimok szavazataival győzhet ismét, ahogy az 2014-ben is történt. 

Azóta a szociáldemokrata-zöld kisebbségi kormánykoalíció irányítja a Svéd Királyságot, és ha a migránsokon múlik, akkor fél év múlva sem lesz változás.