Gigantikus mecset épül egy svéd kisvárosban

Vágólapra másolva!
Alvestában egy 500 fős mecsetre kaptak építési engedélyt a migránsok. A 8000 fős kisváros lakossága  tiltakozott, 672 aláírás gyűlt össze a mecset ellen, de hiába. A majdnem 2 millió dolláros projekt zöld utat kapott.
Vágólapra másolva!

A Kaukázus Szövetség, amely 15 millió svájci dollárt (1,85 millió amerikai dollárt) áldoz a projektre, 2016-ban vásárolta meg a területet. Hosszú vita után, amit a mecset ellen tiltakozó helyi svédekkel vívtak a múlt héten, a szervezet végül megszerezte az építési engedélyt.

- idézi Sharif Salangirinek, a szövetség igazgatótanácsának, a svéd Nakh Szövetség szóvivőjének szavait a Sputnik News.

#modern #mosque #rendering #architecture #sweden #alvesta #sketchup #photoshop

Azra Biščević (@azra.biscevic) által megosztott bejegyzés,

Alvesta polgármesteri hivatalában már korábban megfogalmazták, hogy az egyenlő bánásmód elvének megfelelően egyetlen lakost sem érheti hátrányos megkülönböztetés, most pedig kimondták, hogy a projekt teljes mértékben

összhangban áll a svéd építési és környezetvédelmi törvénnyel.

A tervek szerint gigantikusnak elképzelt, pénzügyileg függetlennek megálmodott épületben tartják majd az iszlám legfontosabb ünnepeit. Könyvtárat is terveztek bele. Azt szeretnék elérni, hogy az alvestai mecset

igazi találkozóhellyé váljon a svéd migránsok számára.


A 8000 fős kisváros lakossága aláírásgyűjtéssel tiltakozott a mecset ellen. 672 aláírás össze is gyűlt, mégsem tudták megakadályozni a svédek, hogy a bevándorló muszlim migránsok akarata érvényesüljön.