Török parlamenti képviselő: Európa 20 év múlva muszlim lesz

Alparslan Kavaklioglu
Vágólapra másolva!
Alparslan Kavaklioglu képviselő, az AKP (Igazság és Fejlődés Pártja) legutóbbi ülésén, a következő kijelentést tette: "Európa muzulmán lesz." - számolt be a lesobservateurs.ch. Meg van győződve továbbá arról, hogy „a muzulmánok jelentik Európa jövőjét" és ami a számarányokat illeti, húsz év múlva számbeli fölényben lesznek.
Vágólapra másolva!

A képviselő a török Parlament Információs Biztonsági Bizottság elnöki tisztségét tölti be. Következésképpen egyike azoknak, aki tudja, mit mond, hogy értésnek belőle Nyugat-Európában.

Alparslan Kavaklioglu török politikus: "Most elértünk egy olyan szintre, hogy Brüsszelben a leggyakoribb név a Mohamed, a második leggyakoribb név pedig a Melih (Malih), a harmadik pedig az Ayse (Aisa)" Forrás: CNN Türk

Az iszlamizáció már folyamatban van a török politikus szerint

Kavaklioglu ezután aláhúzta, hogy Európa már muzulmán ellenőrzés alatt áll. Szerinte Európának komoly problémát jelent, hogy minden újonnan érkező muzulmán, jöjjön akár Marokkóból, Tunéziából, Algériából, Afganisztánból, Pakisztánból, Irakból, Iránból, iszlám vallású: „Mindazok, akik ezekből az országokból jönnek, muszlimok."

- dicsekedett a török politikus. "Ezzel a növekvő tendenciával a muzulmán népesség számarányát tekintve nagyobb lesz Európában, mint a keresztény populáció." - emelte ki a képviselő. Ez azonban szerinte a nacionalista, idegengyűlölő iszlám-ellenes retorika erősödéséhez vezetett. Következésképpen a kis -és marginális pártok egyre támogatottabbak lettek. De szerinte erre nincs orvosság, Európa muzulmánná lesz.

– tette hozzá az Igazság és Fejlődés Pártjának politikusa.