Megerőszakoltak egy 15 éves lányt, mégis felmentették a migránsokat

Ausztria, migráns
Osztrák rendőrök figyelik a migránsokat az osztrák-német határon
Vágólapra másolva!
Közvetlen és objektív bizonyítékok igazolják, hogy muszlim bevándorlók erőszakolták meg az osztrák kislányt, de hiába találták meg a spermájukat, ez nem volt elég a St. Pölten-i bírónak - írta meg a Kronen Zeitung.
Vágólapra másolva!

Kedden szabadult az a két 19 éves migráns, akiket azzal vádoltak meg, hogy megerőszakoltak egy 15 éves osztrák lányt. Az ítéletet azzal indokolta a bíró, hogy az egymásnak ellentmondó állításokból és a bizonyítékokból leszűrhető következtetések alapján biztosan "történhetett valami, de nem az, amire a vád hivatkozik".

Az osztrákok felháborodtak a botrányos ítélet miatt,

ugyanis annak ellenére szabadon engedték őket, hogy az áldozat ügyvédje a St. Pölten-i bíróságon

közvetlen tárgyi bizonyítékokat mutatott be az afgán és szomáliai migráns ellen.

Spermium és karcolásnyomok is igazolják, hogy ők erőszakolták meg a lányt, akit az osztrák média Sandra álnévvel emleget. De mivel a támadáskor valószínűleg drogos befolyás alatt állhattak, és az áldozatot is elkábították, amikor a lányt kihallgatták, nem tudta megmondani, ketten vagy négyen voltak-e a támadók.

Osztrák rendőrök figyelik a migránsokat az osztrák-német határon Forrás: AFP/DPA/Armin Weigel

Az ítéletet teljesen érthetetlennek nevezte a lány ügyvédje.

- idézte Ewald Stadler szavait a Kronen Zeitung. Az ügyvéd azonnal fellebbezett a nem jogerős döntés ellen.

- tette hozzá az ügyvéd, aki attól tart, hogy a két migráns nem várja meg, hogy újrakezdjék az ügy tárgyalását, mert

hamarabb elszöknek az országból máshova, ahol majd újra megerőszakolnak valakit.

Védencével kapcsolatban annyit árult el, akkora sokként élte meg a nemi erőszakot, hogy még nem tudott vele szembenézni. A 15 éves osztrák lány egyelőre terápiára jár.