Kim Dzsongunt "mélységesen meghatotta" a dél-koreai popsztárok műsora

KIM Dzsong Un
Phenjan, 2018. április 2. A KCNA észak-koreai hírügynökség által 2018. április 2-án közreadott képen Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, a kommunista Koreai Munkapárt első titkára (k) és felesége, Zsi Szol Dzu (b) beszélget a fellépő dél-koreai színtársulatok és popegyüttesek tagjaival a phenjani Nagyszínházban tartott előadásuk után április 1-jén. Dél-koreai együttesek fellépésére 2005. óta nem volt példa Észak-Koreában. (MTI/EPA/KCNA)
Vágólapra másolva!
Elmondása szerint "mélységesen meghatotta" Kim Dzsongun észak-koreai vezetőt a dél-koreai popsztárok koncertje, amelyre 13 éve most először került sor az észak-koreai fővárosban.
Vágólapra másolva!

A phenjani Nagyszínházban vasárnap este adott koncert hozzájárult a „déli fél népszerű művészetének mélyebb megértéséhez" – idézte Kim Dzsongunt a KNCA hivatalos észak-koreai hírügynökség. A koreai popénekesek és -együttesek látogatása „jó alkalmat nyújtott a nemzet egységének szemléltetéséhez".

A hallgatók között többen „lelkesen" éljeneztek, amikor Kim és Do Dzsong Hvan dél-koreai kulturális miniszter megjelent a karzaton. Az észak-koreai vezetőt a felesége, Li Szol Dzsu is elkísérte a koncertre.

Kim Dzsongun az első észak-koreai vezető, aki dél-koreai popénekesek koncertjén megjelenik

– írta hétfőn a Yonhap dél-koreai hírügynökség.

Kim Dzsongun észak-koreai vezető beszélget a fellépő dél-koreai színtársulatok és popegyüttesek tagjaival a phenjani Nagyszínházban tartott előadásuk után április 1-jén Forrás: MTI/EPA/KCNA/-------------------

A vasárnap este fellépő művészek kedden újabb koncertet adnak, amelyen észak-koreai énekesek is részt vesznek majd.

A koncertre nem engedték be a tudósítani meghívott dél-koreai újságírókat, amiért Kim Jong Csol, az észak-koreai hírszerzés volt főnöke, a Korea-közi kapcsolatok felelőse hétfőn bocsánatot kért. Mint mondta, ennek az észak-koreai vezető biztonsági szolgálata és a koncert szervezői együttműködésében támadt hiányosság volt az oka.

A vasárnapi koncert a két Korea között a phenjani atomprogram miatt feszült kapcsolat enyhülésének része volt, viszonzása észak-koreai előadók februári dél-koreai fellépésének.

Februárban a két Korea sportolói közös zászló alatt vonultak a phjongcshangi téli olimpiai játékok megnyitóján.

A két ország vezetője várhatóan április 27-én tartja első csúcstalálkozóját, Kim Dzsongun és Donald Trump amerikai elnök pedig a tervek szerint májusban találkozik.