Nem adta fel az apa, huszonnégy év után megtalálta az eltűnt lányát

2018.04.03. 11:32

Egy kínai férfi 24 év elszánt keresés után találta meg eltűnt lányát. A lány hároméves korában veszett el.

A kínai apa elkeseredésében taxisofőrnek ment, hogy hátha egyszer lánya beszáll a kocsiba - írja a BBC News.

A lány szülei rengeteg felhívást is feladtak az újságokbanForrás: Twitter

A lánya az év elején vette fel a kapcsolatot, miután meglátott egy posztot az apáról. Apa és lánya ma találkozott először huszonnégy év után. A hírt óriási örömmel fogadta a kínai közvélemény.A lány szülei zöldségesek voltak. Huszonnégy éve, mikor épp vevőiket szolgálták ki az útmenti bódéjukban, egyszercsak észrevették, hogy kislányuk eltűnt.

Évekig keresték lányukat, a városukban és környékén, felhívásokat tettek közzé újságokban, és később az interneten is.

2015-ben az apa taxisofőrnek állt, hogy így kutassa Chengdu városát. Egy nagy plakátot rakott ki a kocsija hátsó szélvédőjére, amely lányáról szóló információkat tartalmazott. Utasainak pedig még szórólapokat is osztogatott.

Végül egy rendőrségi rajzoló és az internet segítségével találtak rá a lányukraForrás: Twitter

Csak kisgyerekori fotói voltak lányáról, de időközben a házaspárnak született egy másik lánya, aki szerintük hasonlít az eltűnt gyerekükre. Az ő fotóját használták a felhívásokhoz.

A férfi elszánt kutatása lánya után, felkeltette a kínai média figyelmét is. Az évek során rendőrség sok megtalált nőről gondolta azt, hogy ő a házaspár kislánya, de végül DNS tesztek ezt mindig megcáfolták.

A tavalyi évben érkezett az áttörés, amikor egy rendőrségi rajzoló felajánlotta segítségét a szülőknek, és készített egy rajzot, arról hogy hogy nézhet ki a lány napjainkban. Ezt közzétették neten.

Egy nő több ezer kilométerre a családtól jelezte, hogy magára ismert a fotón. A nő felvette a kapcsolatot az apával és beszélgetni kezdtek, és érdekes közös vonások derültek ki. A nőnek ugyanúgy van egy sebhely a homlokán, és szintén hányingere lesz, ha sír, ugyanúgy ahogy az eltűnt lányuknak volt.

A DNS teszt pedig igazolta, hogy a lányukra találtak rá. A lány egyébként 20 kilométerre szüleitől nevelkedett fel, azt viszont nem tudta meg, hogyan szakadt el szüleitől.