Migránsok támadtak meg egy fiatal turista nőt Párizsban - videó

Vágólapra másolva!
Döbbenetes videót töltöttek fel a Twitterre, amelyen az látszik, ahogyan egy csapat migráns megtámad egy fiatal külföldi nőt Párizsban.
Vágólapra másolva!

Hajnalban támadta meg a fiatal turista nőt egy csapat erőszakos migráns Párizs belvárosában. Amikor az eset történt, még a környéken sem volt rendőr. A nő próbált küzdeni, még amikor a földön feküdt, akkor is. Aztán az egyik migráns - miközben a nő próbált a földről felállni - arcon rúgta. A nő fájdalmában és félelmében folyamatosan sikított. Ahogyan a videón feliratozzák is, a francia főváros belvárosa lényegében már háborús övezetté vált.

Korábban a Ripost írt arról, hogy egyre többen mondják le párizsi utazásaikat, tavaly több mint másfél millóan. A turizmus visszaeséséről szóló jelentés egyébként itt jelent meg. A turisták főleg a terrortámadásoktól és a migránsok által elkövetett bűncselekményektől félnek.

Forrás: ( PHILIPPE LOPEZ / AFP/Archives

A japán turisták száma 41,2 százalékkal, az orosz turistáké 27,6, a kínai turisták száma pedig 21,5%-kal csökkent. Közel egyharmadával kevesebb olasz kereste fel tavaly a szerelem városát, a turisztikai ipar teljes vesztesége pedig 1,3 milliárd euróra becsülhető.

Érdekes adat az is, hogy Párizson belül a legtöbb turista a központot és a vigalmi negyed Montparnasse környékét igyekezett elkerülni. Itt 35-38 százalékos volt a visszaesés.