Nem tudták, hogy a termékenységi specialistájuk a lányuk apja

beültetés, lombikbébi
Vágólapra másolva!
Meglepődött egy amerikai nő mikor megtudta, hogy lombikbébi program segítségével született, de a legmegdöbbentőbb hírt egy DNS-teszttől kapta.
Vágólapra másolva!

Kelli Rowlette DNS-tesztet kért egy népszerű, leszármazástannal foglalkozó weboldaltól. Amikor megkapta az eredményt, azt hitte valami hiba történhetett - írja az Independent.

A teszt azt mutatta ki, hogy egyezés van közte és egy tőle több mint 800 kilométerre élő orvos közt.

Annak ellenére, hogy soha nem hallott erről a férfiről, a teszt azonban szülő-gyerek viszonyt igazolt köztük.

A nőgyógyász saját spermáját használta a beavatkozáshoz Forrás: Lluis Gene/AFP/Getty Images Illusztráció

Nem tudta, hogy szülei fogantatási problémákkal küzdöttek születését megelőzően. Így arról sem volt tudomása, hogy édesanyja mesterséges megtermékenyítésen esett át.

Arról pedig szülei is frissen értesültek, hogy orvosuk saját spermáját használta a megtermékenyítéshez.

A kereset a múlt héten érkezett meg a idahói kerületi bíróságra, amiben Kelli Rowlette többek közt csalással és orvosi gondatlansággal vádolja a Mortimer nevű orvost.

Az orvos még nem kommentálta a vádakat, és nem tudni, fogadott-e már ügyvédet.

A 80-as évek elején szüleinek gondja volt a fogantatással. A perirat szerint Mortimer doktor az apjánál alacsony spermaszámot, anyjánál pedig méhsüllyedést állapított meg. A nőgyógyász azt ajánlotta vállaljon egy beültetést az anya, amely során az apa, és egy általuk kiválasztott egyén spermáját használják majd.

A pár egy diplomás egy 180 centinél magasabb, kék szemű és barna hajú donort kért. Az orvos a perirat szerint azt mondta nekik, hogy megtalálta a kért donort. A doktor a saját spermáját használta, azonban egyáltalán nem felelt meg a kért elvárásoknak.

Kelli Rowlette édesanyja 1981-ben hozta őt világra, a korábban említett termékenységi specialista orvos segítségével, aki nem fedte fel a titkát.

Még jó pár évig a nő kezelőorvosa maradt.

Az orvos állítólag elsírta magát, mikor megtudta, hogy a pár egy másik államba költözik.

Kelli Rowlette, amikor először megkapta az eredményt, teljességgel lehetetlennek tartotta, és elmesélte édesanyjának, milyen átverés ez a szolgátatás, amit kipróbált. Azonban anyja elmondta apjának a hírt és teljesen letörtek, nem tudták, hogy mondják el lányuknak a beültetést, és azt, hogy valóban igaz lehet az egész.

Végül Kelli a szülei papírjai közt szortírozott, mikor megtalálta születési bizonyítványát, amin ugyanannak az orvosnak az aláírása állt, mint akit a teszt összekötött vele.

A család teljesen összetört, és most perelik az orvost és a központot is, ahol elvégezték a beavatkozást.