Egyre több a zavargás Madridban és Barcelonában a migránsok miatt

Bevándorlók érkeznek Európa - Photo Credits: Giovanni Cancemi
Vágólapra másolva!
Európa három legnagyobb „migránskikötője" közül az egyik Spanyolországban van – ide alapvetően a Marokkóban gyülekező afrikaiak érkeznek. Az ide áramló migránsok 75%-át az emberkereskedők és a migráns maffia szállítja – ezt állítja a Frontex, vagyis az Európai Határ- és parti őrség ügynöksége.
Vágólapra másolva!

A statisztikai adatok szerint csaknem 64 ezer szenegáli migráns érkezett Spanyolországba, és közülük mindössze 15% a nő.

Bevándorlók érkeznek Európa - Photo Credits: Giovanni Cancemi Forrás: Giovanni Cancemi, voiceofeurope.com

Túlnyomó többségük illegális migráns. Mindez feszültséget okoz Spanyolországban – ahol egyébként a világ egyik legnagyobb szenegáli közössége is van.

A zavargások is egyre gyakoribbak. A múlt hónapban például Mame Mbaye, egy 35 éves szenegáli férfi hamis márkájú termékeket árult az utcán, ahol hirtelen szívrohamban meghalt. Hiába riasztották azonnal a rendőrséget és a mentőket, nem tudtak már rajta segíteni - annyi kiderült, hogy a férfi először epilepsziás rohamot kapott, és ezután halt meg szívrohamban.

Mbaye halála miatt viszont zavargások törtek ki, dühös bevándorlótömegek vonultak az utcára, gyújtogatni és rombolni kezdtek.

Közben március 18-án Barcelonában egy új mecsetet nyitottak meg – ezt követően újra összecsaptak a migránsbandák, és hatalmas pusztítást végeztek a városban.
Spanyolországban az egyre nagyobb bevándorlótömeg miatt lényegében hónapról hónapra egyre nagyobb a nyugtalanság, egyre több a zavargás. Különösen érzékeny terület Madrid és Barcelona, ahol a no-go zónákba már a rendőrök se mernek bemenni.