Mosolyogva fogadta tárgyalását az Iszlám Állam merénylője

MERÉNYLŐ, TÁRGYALÁS, FINNORSZÁG
A marokkói merénylő főként nőket célzott meg a hatóságok szerint
Vágólapra másolva!
Mosolygott is a kameráknak az a marokkói férfi, akinek most kezdték meg a tárgyalását Finnországban. A férfi még tavaly augusztusban késsel támadt az emberekre az egyik finn városban.
Vágólapra másolva!

A férfi tavaly augusztusban két embert megölt és további nyolcat megsebesített a Helsinkitől 150 kilométerre található Turku városában - írja a Fox News.

Az ügyészek életfogytiglanit kérnek a férfira Forrás: AFP/Lehtikuva

A hatóságok szerint célpontjai elsősorban nők voltak, ezt az is igazolja, hogy a 10 megtámadott közül hat nő volt.

Nemcsak finnek voltak az áldozatok között, hanem két svéd és egy olasz állampolgár is.

Abderrahman Bouanane-t ma bilincsben vezették be az előkészítő tárgyalóterembe. A helyi ügyész a férfit terrorcselekmény során elkövetett kettős gyilkossággal és nyolc gyilkossági kísérlettel vádolja. Ez az első terromerénylettel kapcsolatos bírósági tárgyalás Finnországban.

A férfit a hatóságok februárban egyértelműen összefüggésbe hozták az Iszlám Állam terrorszervezettel, és azt is közölték, hogy Bouanane azért követte el a merényletet, mert gyűlöletet érzett a nyugatiak ellen, amiért lebombázták Szíriát.

Az ügyészek életfogytiglani börtönbüntetést kérnek a férfira.