Egy álgyógyító álterhességet idézett elő meddő nőknél

2018.04.10. 11:35

Egy guineai népi gyógyító különféle, erős gyógyszerekkel hamis terhességet idézett elő több száz meddő nőnél.

A nőt még januárban tartóztatta le az afrikai ország rendőrsége, azonban a bíróság most döntött az ügyében - írja a BBC News.

A bíróság kimondta, a nő csalást követett el, és azzal, hogy orvosnak adta ki magát, és különféle erős hatású készítményt adott a nőknek, veszélyeztette az életüket.

Nagyjából 700 nőt vert át a kuruzslóForrás: AFP Illusztráció

A meddő nőknek különféle gyógynövények, gyógyszerek és levelek keverékét adta, amitől a hasuk megduzzadt, és úgy néztek ki, mintha terhesek lennének.

A szolgáltatásaiért több mint 8000 forintnyi összeget kért, azonban az országban a havi fizetés nagyjából 12 ezer forint körül van.

Körülbelül 700 17 és 45 év közötti nővel hitette el, hogy terhes lett. Állítólag némelyik nő már úgy nézett ki, mintha túllépte volna a kilenc hónapot.

A rendőrség orvosszakértője 47 nőt vizsgált meg, és azt közölte, hogy életük végéig egészségügyi problémákkal fognak küzdeni a kezelés miatt.

A gyógyító azzal védte magát, hogy ő segíteni akart, hogy megvalósuljon a nők álma, azonban a többi Isten kezében van.

A Camara nevű nőt öt év börtönre ítélte a bíróság.  Az áldozatok és a jogvédők keveslik a nő büntetését, életfogytiglani börtönt javasolnának.

A gyógyítónak két bűntársa is volt az egyiküknek három, a másikuknak négy évre kell a rácsok mögé vonulnia.