Doktor House-t javasolták az orvosoknak Ukrajnában

dr house
Vágólapra másolva!
Az ukrán egészségügyi minisztérium a felszólította az orvosokat, hogy a szakmai tudásuk fejlesztése érdekében nézzék gyakrabban az amerikai orvossorozatok epizódjait – írja az UNIAN.
Vágólapra másolva!

A tárca közleményében elsősorban a Doktor House, A Grace klinika és a Vészhelyzet sorozatokra hívják fel az orvosok figyelmét. A nyílt levélben azt hangsúlyozzák, hogy az epizódok megtekintése során

rengeteg új szakkifejezést sajátíthatnak el az ukrán doktorok, valamint a betegekkel való bánásmód és kommunikáció tekintetében is sokat fejlődhetnek.

A minisztérium közleményére első ízben a szókimondásáról híres kárpátaljai kormányzó reagált a legélesebben. „Valami őrült tyúk csíphette meg ezeket a legérzékenyebb testrészükön" – mondta Gennagyij Moszkal, alig burkoltan az amerikai állampolgárságú tárcavezető asszonyra utalva, akit már korábban is illetett nyomdafestéket nem tűrő jelzőkkel.

Doktor House Forrás: --

Kárpátalja első embere szerint – aki úgy véli, hogy az Uljana Szuprun által kidolgozott egészségügyi reform Ukrajnában egyszerűen kivitelezhetetlen – az ukrán orvosok eszköztárában a finanszírozás hiánya miatt lassan nem marad más, mint hogy bizonyos sorozatepizódok megtekintését fogják felírni a betegeknek a különböző bajaik kezelésére