Lezuhant egy hídról egy turistabusz Észak-Koreában, sokan meghaltak

Vágólapra másolva!
Súlyos közúti baleset történt Észak-Koreában, amelyben sok kínai turista vesztette életét - írta közleményében a pekingi külügyminisztérium hétfőn.
Vágólapra másolva!

Az egyelőre tisztázatlan okokból bekövetkezett szerencsétlenség 32 kínai és 4 észak-koreai állampolgár életét követelte - mondta el sajtótájékoztatóján Lu Kang kínai külügyi szóvivő.

További két kínai turista súlyos sérüléseket szenvedett, és válságos állapotban van

- tette hozzá.

A négy észak-koreai áldozatot munkásnak nevezte a pekingi külügyminisztérium.

Phenjan megköveteli, hogy az országba látogatókat észak-koreai felügyelők kísérjék útjukon.

Kínát vasárnap este értesítették a szerencsétlenségről, az ország phenjani nagykövetségének munkatársai a helyszínre siettek - tette hozzá a tárca.

A CGTN kínai állami televízió felvételt is megosztott a balesetről.

Ezen egy tetejére fordult, kék busz roncsa volt látható sötétben és zuhogó esőben.

A helyszínen több mentőkocsi személyzete dolgozott.

A csatorna korábban a Twitteren adott hírt arról, hogy lezuhant egy hídról egy turistabusz Észak-Koreában.

A CGTN üzenetében legalább 30-ra becsülte a Phenjantól délre található Észak-Hvanghe tartományban történt baleset halálos áldozatainak számát.

A tweetet később törölték.

Az Észak-Koreát felkereső külföldi turisták 80 százaléka a szomszédos Kínából érkezik, amely rendszeres repülőjáratokat is indít Phenjanba. Kína Észak-Korea egyetlen nagyhatalmi szövetségese, és kiemelkedően fontos kereskedelmi partnere.

A becslések szerint évente több tízezer kínai látogató utazik az elzárkózó országba, közülük sokan a Tantung (Dandong) nevű határvárost érintő vonatot használják.

Kínai adatok szerint 2012-ben legalább 237 ezer kínai turista kereste fel a szomszédos országot. Észak-Korea különösen a Kína északkeleti részén élők közkedvelt úti célja.

A Dél-Koreával határos Észak-Hvanghe egyik leglátogatottabb városa a történelmi emlékekben gazdag Keszong, amely a Thedzso király alapította egységes koreai birodalom, Korjo fővárosa volt.
Egy dél-koreai kutatóintézet becslései szerint a turizmus évente 44 millió dollár (körülbelül 11 milliárd forint) bevételt jelent Észak-Koreának.

Az észak-koreai úthálózat kezdetleges állapotban van.

Aszfaltozott utak helyett több térségben földutak állnak rendelkezésre, és a közlekedést kátyúk nehezítik.