Japán tiltakozik egy desszert miatt

2018.04.26. 15:24

A világtörténelem folyamán desszert még nem váltott ki diplomáciai tiltakozást, most ez is megtörtént. Az egész világ nagy várakozással tekint a pénteki csúcstalálkozó elé: a demilitarizált övezetben találkozik egymással Észak-Korea és Dél-Korea vezetője. Minden apró részletnek nagy jelentősége van, a díszebéd fogásai is szimbolikusak lesznek. A desszert ellen tegnap már tiltakozott is a japán külügyminisztérium.

Holnap tárgyalóasztalhoz ül egymással Észak-Korea és Dél-Korea vezetője, az egész világ nagyon sokat vár Kim Dzsongun és Mun Dzsein találkozójától. Észak-Korea a nukleáris fegyvereivel való fenyegetőzés után hirtelen békülékeny hangot ütött meg. Májusban vagy júniusban Kim Dzsongun és Donald Trump amerikai elnök is találkozhat egymással, de konkrét helyszínről és időpontról még nem született megállapodás.

A koreai csúcstalálkozóra Panmindzson faluban kerül sor, itt írták alá 1953-ban a fegyverszüneti egyezményt, amit azóta sem követett békeszerződés. A helyszín jelképezi, hogy most újra felveszik a fonalat. A lakatlan falu a 250 kilométer hosszú, négy kilométer széles demilitarizált övezetben található, ami elválasztja egymástól a két Koreát, a hadseregeik már 65 éve néznek itt farkasszemet egymással.

Nemcsak a helyszín, de a két Korea vezetői által közösen elfogyasztott díszebéd fogásai is szimbolikusak lesznek. Például Mun Dzsein tengerparti szülővárosából, Puszanból érkező hal kerül az asztalra. A dél-koreai elnök szülei észak-koreai menekültek voltak és Puszanban találtak otthonra. Kim Dzsongunról igen kevés személyes információ szivárog ki, de állítólag amikor egy svájci magániskolában tanult, akkor megkedvelte a rösztit. Ez a krumpliból készült köret is a menü része lesz majd. A desszert pedig mangó mousse (könnyű, habos krém) lenne a tervek szerint, amit egy apró lapocska díszít, rajta a teljes Koreai-félsziget sziluettjével, szimbolizálva az összefogást.

Forrás: AFP

A térképdíszítésre rákerültek azok az apró szigetek is, amelyek a Koreai-felszigettől keletre helyezkednek el és vitatott a hovatartozásuk, mert Japán is igényt tart rájuk. A japán külügyminisztérium eddig példátlan módon tiltakozott egy desszert miatt. Pontosabban nem is maga a desszert zavarja, csak azt követeli, hogy azok a bizonyos kis kék pöttyök ne legyenek rajta. A New York Post szerint a dél-koreai külügyminisztérium egyáltalán nem humorosan reagált a komikus kérésre, hanem arra emlékeztette az egyébként stabil szövetségesének számító Japánt, hogy még mindig nem kért hivatalosan bocsánatot a huszadik században Korea ellen elkövetett agresszió miatt. A Koreai-félsziget igen fontos stratégiai pont Kelet-Ázsiában, ezért Japán 1910-ben megszállta és 1945-ig gyarmatként kezelte.