Összeomlott a legfőbb észak-koreai nukleáris kísérleti telep

politics armament Horizontal
Kim Dzsongun egy korábbi felvételen
Vágólapra másolva!
A legfőbb észak-koreai nukleáris kísérleti telep, a Mantap-hegy gyomrába vájt alagútrendszer nem biztonságos többé, s nem használható további tesztekhez, mert összeomlott az atomrobbantások következtében a felette húzódó hegy, ami miatt figyelni kell az esetleg kiszivárgó radioaktivitást is - derült ki a Kínai Tudományos és Műszaki Egyetem geológusainak szerdán közzétett tanulmányából.
Vágólapra másolva!

A dokumentum új megvilágításba helyezheti Kim Dzsongun észak-koreai vezető pénteken tett bejelentését, miszerint

Phenjan felfüggeszti nukleáris kísérleteit és rakétatesztjeit, továbbá bezárja nukleáris kísérleti telepét.

A nyilatkozatot ugyanakkor politikai elemzők Kim Dzsongun és Mun Dzse In dél-koreai elnök április 27-ére kitűzött találkozójával hozzák összefüggésbe.

2017 szeptemberében volt az utolsó kísérlet

Nukleáris robbanások során hatalmas mennyiségű hő és energia szabadul fel. Az észak-koreai rezsim 2017. szeptember 3-án hajtotta végre legutóbbi - szám szerint hatodik - földfelszín alatti kísérleti robbantását, amelynek becsült ereje 100 kilotonna TNT-nek felelt meg és

tízszer volt erősebb a korábbi tesztekhez felhasznált nukleáris eszközöknél.

A szeptember 3-i kísérletet követő hetekben négy földrengés rázta meg az egyébként ilyen szempontból inaktív térséget. Szakértők már röviddel a tesztet követően úgy vélekedtek, hogy a kommunista állam északkeleti felében lévő telep instabillá vált.

Kim Dzsongun egy korábbi felvételen Forrás: AFP/Str

Radioaktív anyag szivároghat

A most közzétett tanulmányhoz felhasznált adatokat a kínai szakemberek a robbantást követően gyűjtötték. A Tien Dongdong, Jao Csiaven és Ven Lianhszing kutatók által készített értekezés szerint a kísérleti atomrobbantást nyolc és fél perccel követő első földmozgás „a nukleáris teszt központja irányába történt helyszíni összeomlás” volt, amelyet sorozatos földrengések követtek. A geológusok tanulmányuk összegzésében elengedhetetlennek mondták az esetlegesen kiszivárgó radioktivitás mérését az összeomlás térségében.

Alig 100 kilométerre Kínától

Az észak-koreai nukleáris kísérleti telepek különös gondot jelentenek a Phenjan szinte egyedüli szövetségesének számító Pekingnek, hiszen a Kilcsuban lévő ilyen létesítmény alig 100 kilométerre van a kínai határtól. A phenjani rezsim kísérleti atomrobbantásai által kiváltott földmozgások kihatással voltak a kínai határtelepülésekre és városokra, ahol iskolákat és irodaházakat kellett evakuálni. A kísérletek emellett olyan félelmeket is gerjesztettek, hogy a szél radioaktiv részecskéket sodorhat Kína felé, bár a helyi hatóságok azt állítják, eddig nem mértek ilyet.