Nyolc hónap börtönre ítéltek egy Mohamed keresztnevű migránst Franciaországban. Nem először megy börtönbe, összesen 13-szor ítélték el. A vád: terrorizmus dicsőítése, életveszélyes fenyegetés, közszeméremsértés és - ez már persze semmiség az előzőekhez képest - az is, hogy nem volt hajlandó megfújni a szondát. Nézzük részletesen, mit csinált Mohamed egy hétköznapi közúti ellenőrzésen, fényes nappal, egy békés francia kisvárosban, Chalon sur Saone-ban.

Mohamed egy kereszteződésnél állt meg a kisvárosban. Hangosan bömböltette a rádióját, egy közelben álló rendőr rászólt, hogy halkítsa le. Erre felhangosította. Ezután szó szót követett, a rendőr igazoltatni akarta, de a Mohamed nevű migráns egyre agresszívabb lett.

Lepisállak, mint minden rendőrt!

- ezt üvöltötte, majd szidta Franciaországot, az Iszlám Államot meg éltette, végül azzal fenyegette a rendőrt, hogy megerőszakolja a gyerekeit. 

Miután bevitték a rendőrségre, nem volt hajlandó megfújni az alkoholszondát, végül minden előzmény nélkül meztelenre vetkőzött és úgy kiabált.

A bíróságon már megijedt, össze-vissza beszélt és bocsánatot is kért. A helyi internetes újság szerint végül 8 hónapnyi börtönt kapott, de azt le is kell töltenie, mert korábban sokszor büntették már.