A migráns menedékkérőként érkezett 2014-ben Szíriából Svédországba. Saját bevallása alapján nem tudta, hogy a nemi erőszak illegális a skandináv államban. Az ügyében az ítélet most született meg. 

A bűncselekményre még tavaly júniusban került sor. Egy migráns két alkalommal is megerőszakolt egy 12 éves svéd kislányt egy Uddevalla nevű kisvárosban – írja a Breitbart az Expressen című helyi lap információira hivatkozva.

A magát 17 évesnek valló szír azt mondta, nem tudta, hogy amit csinál, az törvénytelen. A lányt ő 14 évesnek hitte.

Svédországban, ha valaki egy 15 éven alulival létesít szexuális kapcsolatot, az büntethető. A migráns saját bevallása alapján ezt sem tudta.

A tettesnek már korábban is volt problémája a hatóságokkal, akkor kábítószer-kereskedelem miatt állították elő.A nemi erőszak ügyében az elsőfokú ítélet most született meg. A migránst 6 hónap börtönbüntetésre ítélte az uddevallai kerületi bíróság, amit a fiatalkorúak börtönében kell letöltenie.140 ezer svéd korona megfizetésére is kötelezték.

Az ügyvédje még nem döntötte el, hogy fellebbez-e az ítélet miatt, vagy sem.