Elfogták az Iszlám Állam egyik Európába tartó parancsnokát, aki menekültnek hazudta magát

Kasir al-Haddawi
Vágólapra másolva!
A terrorista a gyanú alapján 700 civil lemészárlását rendelte el. Három társával együtt Európába tartott, a törökök szerint itt is merényletek végrehajtását tervezték.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo azt már megírta, pénteken a török hatóságok Izmir városában letartóztatták az Iszlám Állam négy magas rangú parancsnokát.

A terroristák a kelet-szíriai Deir-ez-Zór városának és környékének voltak az irányítói.

Azután indultak el Európába – menekültnek hazudva magukat – hogy a damaszkuszi kormányerők visszafoglalták a települést.

Az Iszlám Állam katonáinak az elfogása után kiderült, hogy az egyik őrizetbe vett nem más, mint Kasir al Haddawi, Deir-ez-Zór városának a főparancsnoka - közölte a The Times.

Kasir al-Haddawi

Ő szír állampolgár és a gyanú alapján 2017. december 14-én nagyjából

700 civilt lemészárlására adott parancsot. Ezért emberiség elleni bűncselekménnyel vádolják őt.

A terrorista közeli barátja volt Abu Bakr al-Bagdadinak, aki az Iszlám Állam első számú vezetője.

Utólag az is kiderült, hogy al Haddawi a sógora Saddam al Jamalnak, aki a Szír Szabad Hadseregnek volt az egyik kulcsfigurája és ő szintén élvezte Abu Bakr al-Bagdadi bizalmát.

Saddam al Jamalt tavaly októberben kivégezték a kurdok.

Ha az izmiri határőrök nem fogták volna el a terroristákat, akkor ők Görögországnál szabadon beléphettek volna az Európai Unió területére.

Az török hatóságok szerint