Kim Dzsong Unnal találkozott a kínai külügyminiszter

2018.05.03. 13:13

Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel tárgyalt csütörtökön Phenjanban Vang Ji kínai külügyminiszter. A találkozó volt a legújabb azon diplomáciai események sorában, amelyek az Észak- és Dél-Korea közötti kapcsolatok jelentős javulásának köszönhetően jöttek létre az utóbbi hetekben.

Vang szerdán érkezett kétnapos látogatásra Phenjanba. Személyében több mint tíz éve először látogatott kínai külügyminiszter Észak-Koreába.A találkozón Kim Dzsong Un kijelentette, hogy országának határozott álláspontja, hogy atomfegyvermentessé tegyék a Koreai-félszigetet. Hozzátette azt is, hogy az utóbbi hetek pozitív fejleményei elősegíthetik a békés kiegyezést - közölte a pekingi külügyminisztérium.

Észak- és Dél-Korea vezetői április végén tartottak történelmi jelentőségű csúcstalálkozót, amelyen megállapodtak arról, hogy megpróbálnak hivatalosan is véget vetni a két ország közötti hadiállapotnak, továbbá igyekeznek atomfegyvermentessé tenni a Koreai-félszigetet. Donald Trump amerikai elnök heteken belül készül találkozni személyesen a phenjani vezetővel.

Vang Ji szerdán azt közölte Ri Hong Jo észak-koreai külügyminiszterrel, hogy reméli, zökkenőmentes lesz az amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó, és sikerül majd jelentős előrelépést tenni - jelentette a Hszinhua kínai hírügynökség.