Százan meghaltak, otthonok váltak lakhatatlanná Kenyában

Vágólapra másolva!
Az áradás járványveszéllyel fenyeget, kevés az ivóvíz,  és tönkrement 33 egészségügyi központ is - közölte pénteken a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága és Vörös Félhold Társaságok.
Vágólapra másolva!

Sok érintett falu előtt még nem heverte ki a tavalyi szárazságot sem, így most "duplán éri őket a baj" - mondta Abbász Gullet, a kenyai vöröskereszt főtitkára.

Öt körzetben már kitört a kolera.

Az érintett szervezetek 4,7 millió dollár segélyt kérnek a nemzetközi közösségtől.